A környezetvédelmi termékdíj, a népegészségügyi termékadó valamint az energiaadó változásai
EGYÉB ADÓK 2013-01-18
Nyomtatás2013. január 1-jétől a vámhatóság hatásköréből az állami adóhatóság hatáskörébe került a környezetvédelmi termékdíjjal, a népegészségügyi termékadóval és az energiaadóval – a kivetéses adózású energiaadó (az Európai Unión kívüli országból a felhasználó által behozott energia esetében) kivételével – kapcsolatos adóztatási feladatok ellátása, ugyanakkor a vámhatóság hatáskörében marad - a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelmi vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó hatósági ügy, illetve eljárás kivételével - a termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatos hatósági feladatok ellátása.
Hatásköri változás
Nem minden adóztatási feladat átadására került sor 2013. január 1-jétől a vonatkozó átmeneti szabály alapján. A fenti három adónem tekintetében a 2013. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó bevallásokat (bevalláspótlást, önellenőrzést) 2013. február 14-éig a vámhatósághoz kell benyújtani, melyekkel kapcsolatos nyilvántartási, javítási feladatokat a vámhatóság látja el.
2013. február 14-ét követően a fenti három adónemmel kapcsolatos bevallásokat már az állami adóhatósághoz kell benyújtani, melyekkel kapcsolatos nyilvántartási, javítási feladatokat az állami adóhatóság látja el.
A környezetvédelmi termékdíj bejelentésekkel kapcsolatban 2012. december 31-éig indultügyekben továbbra is a vámhatóság jár el, míg 2013. január 1-jét követően e tárgyban indult ügyekben az állami adóhatóság jár el. [1]
2013. január 1-jétől a három adónemmel kapcsolatos egyes adókötelezettségek ellenőrzését, valamint az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzést a vámhatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének külön rendelkezése nélkül is végezheti, a bevallás utólagos ellenőrzését és a kiutalás előtti ellenőrzést az adóhatóság végzi (a vámhatóság ez utóbbi ellenőrzéseket csak a NAV elnökének külön rendelkezése alapján végezheti).
Bejelentési, bevallási kötelezettség teljesítése
A fent ismertetett hatásköri változás az adózókat a bevallási (bevalláspótlás, önellenőrzés) kötelezettségük teljesítésében annyiban érinti, hogy 2013. február 14-éig a jelenleg közzétett nyomtatványokon, ezt követően a NAV honlapján 2013. február 15-én közzétett, újonnan rendszeresített nyomtatványokon kell teljesíteniük a bevallási kötelezettségüket. A környezetvédelmi termékdíj bejelentést 2013-ban a NAV honlapján közzétett 13TKORNY nyomtatványon kell teljesíteni.
Az ügyfélkapu rendszer automatikusan a megfelelő helyre irányítja – 2013. február 14-ét megelőzően és azt követően is – az elektronikus úton benyújtott nyomtatványokat.
Amennyiben a papír alapú nyomtatványt (kizárólag a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény 10. § (3) bekezdése alapján benyújtott bevallást lehet papír alapon benyújtani) nem az eljárni jogosult hatósághoz nyújtja be az adózó, annak 8 napon belül történő áttételére kerül sor, melyről az adózó értesítést kap, és az ügyintézési határidő a beadványnak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz történő érkezése napján kezdődik.
Egyéb beadványok, kérelmek
A fizetési könnyítési, méltányossági kérelem elbírálása a fenti adónemek tekintetében 2013. január 1-jétől az állami adóhatóság hatáskörébe tartozik, ezért a 2013. január 1-jén folyamatban lévő, még a vámhatóság előtt indult eljárásokat az állami adóhatóság folytatja le. A 2013. január 1-jét követően benyújtott, ez irányú kérelmeket az állami adóhatóság által rendszeresített, NAV honlapján - a gazdasági társaságok számára FAG01, a magánszemélyek (egyéni vállalkozók) számára FAM01 elnevezéssel - közzétett nyomtatványon kell benyújtani (a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban korábban alkalmazott BEJKE adatlap helyett), a kérelmet az állami adóhatóság bírálja el.
Az átvezetési és kiutalási kérelmet szintén a NAV honlapján közzétett (önállóan, elektronikusan is beküldhető 17-es számú, vagy a bevallási nyomtatvány részét képező) nyomtatványon kell előterjeszteni (a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban korábban alkalmazott BEJKE adatlap helyett).
A másodfokú eljárások tekintetében az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet. Az elsőfokú vámhatóság 2013. január 1-jét megelőzően, vagy azt követően meghozott döntése - ide nem értve az egyes adókötelezettségek ellenőrzése, az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés során hozott döntéseket - ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet (fellebbezést, felügyeleti intézkedés iránti kérelmet) a kérelem benyújtásakor az adózó adóügyeiben illetékes adóigazgatóság felettes szerve bírálja el.
2013. január 1-jétől lehetőség van a fenti három adónemmel kapcsolatosan az adóhatóság telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszerében a telefonon történő ügyintézésre az adóügyek elektronikus intézésének szabályairól szóló 34/2007. (XII. 29.) PM rendeletben meghatározott ügyek tekintetében (pl. adózói folyószámlával, folyószámla kivonattal kapcsolatos egyedi tájékoztatás, egyedi bevallási adatokkal kapcsolatos tájékoztatás, a hibás bevallással kapcsolatos egyedi tájékoztatás, papíralapú bevallás esetén - az adózó személyes jelenlétét nem igénylő – javítás).
A NAV telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszerének használatához ügyfél-azonosító számmal kell rendelkeznie, melyet a TEL jelű nyomtatvány benyújtásával igényelhet.
Befizetés teljesítése
A fent ismertetett hatásköri változás az adózókat az önadózáshoz kapcsolódó adó befizetési kötelezettségük teljesítésében nem érinti, mert a NAV honlapján közzétett, alábbi számlaszámok nem változnak 2013. február 15-étől.
NAV környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számla 10032000-01037454-00000000
NAV energiaadó bevételi számla 10032000-01037375-00000000
NAV Népegészségügyi termékadó bevételi számla 10032000-01077003-00000000
A számlaszámok a NAV honlapján jelenleg a „Főlap/Szolgáltatások/Számlaszámok/Vámhatósági számlaszámok” elérhetőségen, 2013. február 15-étől a „Főlap/Szolgáltatások/Számlaszámok/Adóztatási számlaszámok” elérhetőségen tekinthetők meg.
Képviseletre vonatkozó szabályok
A három adónemmel kapcsolatos képviseleti szabályok változását a 2012. december 28-án közzétett tájékoztatás tartalmazza (Tájékoztatás az energiaadó, a népegészségügyi termékadó és a környezetvédelmi termékdíj képviseleti szabályainak 2013. január 1-jei változásáról).
[1] Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 195. § (7)-(10) bekezdései, a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 8. §, 40/A. §, a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény 10/A. §, az energiaadóról szóló 2003. évi LXXXVIII. törvény 12. §.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja