A NAV szerint a vendéglátósok többsége nem tartja be a szabályokat

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóellenőrzés, nyugtaadás, vendéglátás


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átfogó ellenőrzése során a vendéglátósok 65 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, 38 százalékuk egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeiről. Volt olyan hely, amely még a harmadik ellenőrzésen is megbukott - írta a NAV szerdai közleményében.

Közölték: az elmúlt hétvégén egy időben 32 frekventált vendéglátóhelyet látogattak meg a revizorok a fővárosban. A péntekről szombatra virradó éjszakán 110 ellenőr szállta meg Budapest belső kerületeinek népszerű - köztük a legexkluzívabb - vendéglátóhelyeit, romkocsmáit. Néhány helyre háromszor is visszatértek, hogy "valós képet kapjanak a vállalkozás adózási fegyelméről" - tették hozzá.

A közlemény szerint az éjszaka előrehaladtával egyre gyakrabban nem adtak bizonylatot a vásárolt ételekről és még a legnevesebb helyek között is volt olyan, amelyik a második, harmadik ellenőrzésen is megbukott. Az egyik romkocsma a második elmarasztaló kimenetelű ellenőrzés után "lehúzta a rolót".

Emellett több esetben feketefoglalkoztatással is találkoztak az ellenőrök: "volt olyan hely, ahol a kiszolgálást végző, megrakott tálcákkal szlalomozó pincér letagadta, hogy alkalmazott lenne, mondván, csak bejött az utcáról segíteni" - olvasható a NAV közleményében.

Külön érdekességként kiemelték, hogy az ellenőrzés estéjén a vizsgált vendéglátóhelyek online pénztárgépei az előző hét péntekjéhez képest mintegy 30 százalék bevételnövekedést regisztráltak.

"A NAV visszatérően ellenőrzi a vállalkozásokat mindaddig, amíg az adózás tekintetében rend nem lesz a fővárosi vendéglátóhelyeken" - hangsúlyozták. Egyúttal emlékeztettek, hogy a hagyományos pénztárgépek - néhány kivétellel - augusztus 31. után nem üzemeltethetők, és azokat az online pénztárgépek beállításával egyidejűleg az eladótérből is el kell távolítani.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra