A nyugdíjbiztosítási befizetések után nem jár automatikusan az adójóváírás

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nyugdíjbiztosítás


A támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban.

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma, az Union Biztosító ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. 

A biztosító  közleménye szerint az összes szerződő ügyfél között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. 

A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírást azonban a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásban kell igényelni. A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.

A közleményben Bárdos Tamás, az Union Biztosító üzletág igazgatója kifejtette: az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán, a biztosító saját állománya alapján például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el az adójóváírás visszaigénylését, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százalékuk volt figyelmetlen. 2016 végén mintegy 21 500 nyugdíjbiztosítással rendelkezett a Union korábbi, egyesülés előtti 3 jogelőd cége (az Union, az Erste Biztosító  és a Vienna Life), ebből mintegy 16 200 szerződésre érkezett visszatérítés.

Kitérnek arra: a visszatérítés elmaradását nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetéseknél az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybevétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz.
 
Az Union közleménye szerint az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra