A Posta szerint nem várható jelentős csökkenés az étel- és italautomaták számában

Forrás: MTI

Címkék: étel és ital automaták


A Magyar Ital és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) kérésére a posta lehetőséget biztosít az üzemeltetőknek, hogy a bekötéshez szükséges technikai információkat pótolhassák a szerződéskötést követően is

Több mint 27 ezer automatára érkezett elektronikus regisztráció a felügyeleti szolgáltatóként kijelölt Magyar Postához a július 31-i határidőig, de azóta folyamatosan kérik üzemeltetők a készülékek nyilvántartásba vételét - közölte a posta szerdán.
 
A közleményben emlékeztetetnek arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 3,24 milliárd forint támogatást biztosít az automata-üzemeltetőknek a felügyeleti egységek beszerzéséhez és beszereléséhez. A támogatás elnyeréséhez a vállalkozásoknak szerződést kell kötniük a felügyeleti szolgáltatóval, amely az egységek beszerzése és szerelése mellett a támogatás igénylését is intézi.
 
A Magyar Ital és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) kérésére a posta lehetőséget biztosít az üzemeltetőknek, hogy a bekötéshez szükséges technikai információkat pótolhassák a szerződéskötést követően is - tették hozzá.

A Magyar Posta kiemelte: az automatákba szerelt felügyeleti egységek a jogszerűen működő vállalkozások védelmét, az ágazat kifehérítését szolgálják, egyben segítik az üzemeltetőket is naprakész, pontos adatokkal a forgalomról. Az összegyűjtött forgalmi adatok titkosított adatkommunikációs csatornán keresztül továbbíthatók lesznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra