Adócsalás esettanulmányok - műtrágyával

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adócsalás, fiktív számla


A cégek rendszeresen szereztek be műtrágyát nettó áron, főként Lengyelországból és Szlovéniából. A termékek magyar értékesítése után fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy a műtrágya beszerzését hamis belföldi számlákkal igazolta. Nem törődtek az ekáerrel sem. Főszereplő: a fiktív számla.

Hamis számlákkal csökkentette általános forgalmi adóját egy műtrágyával kereskedő kecskeméti férfi, aki összesen több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kedden
 
A közlemény szerint a férfi a cégei nevében rendszeresen szerzett be műtrágyát nettó áron, főként Lengyelországból és Szlovéniából. A termékek magyar értékesítése után fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy a műtrágya beszerzését hamis belföldi számlákkal igazolta. 

Nem törődött a fiktív számlák ellenértékének átutalásával, az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerbeli (ekáer-) bejelentésekkel vagy az árukészlet papíron történő felhalmozódásával. Fény derült arra is, hogy a fiktív számlákat kiállító cégek élén elhunyt, illetve nem létező külföldiek szerepeltek a nyilvántartásokban.

A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket zároltak, emellett lefoglaltak vetőmagot és több mint kétszáz tonna műtrágyát is.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként - írták

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra