Adóhivatali évértékelő

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóhatóság


A segítő ellenőrzés 2600 tévesztő adózónak biztosította a szankció-mentesség lehetőségét, akik mind megfizették az adót és a jegybanki alapkamattal egyező mértékű önellenőrzési pótlékot. Tavaly december 31-ig mintegy 25 ezer, hosszabb ideje húzódó ellenőrzést zárt le a NAV. A revizorok összességében 488 milliárd forint eltitkolt adót tártak fel.

Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget - közölte Tállai András.
 
A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: az idén még nehezebb dolga lesz az adó- és vámhivatalnak, hiszen a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak. 
 
Az adóhivatal 2016-os átalakításáról szólva elmondta: "egyszerre kell legyen a NAV ügyfélbarát, szolgáltató szellemiségű, valamint az államkassza bevételét is biztosító szervezet." 
   
Az államtitkár az adóhivatal tavalyi munkáját értékelve kifejtette,  hogy a költségvetési előirányzat 31 milliárd forintos túlteljesítése mellett jól vizsgázott az adózókat segítő, szolgáltató oldal is. 

Hozzátette, hogy több mint 224 ezer ügyfélkaput nyitottak a NAV ügyfélszolgálatain. "Ezt azt jelenti, hogy munkanaponként átlagosan 878 adózót segítettek hozzá kollégáim ahhoz, hogy otthonról kényelmesen elérjék a hivatalok elektronikus szolgáltatásait, így például az adóhivatal által készített szja bevallási tervezetet is" -  mondta Tállai András.
    
Szólt arról is, hogy mintegy 544 ezer céget minősített adózási előélete alapján a NAV. Több mint 190 ezer cég megbízható státuszt kapott. Ebbe a "jó" adózói körbe idén még inkább megéri bekerülni, hiszen a megbízható cégnek a NAV 45 napon belül továbbítja a kiutalni kért áfát. Ezzel szemben majd 35 ezer kockázatosnak minősített adózó 75 napos utalással számolhat - hívta fel a megbízható státusz előnyeire a figyelmet az államtitkár.
 
Tállai András elmondta, hogy a tavalyi ellenőrzéseknél is dominált a szolgáltató jelleg. A segítő ellenőrzés 2600 tévesztő adózónak biztosította a szankció-mentesség lehetőségét, akik mind megfizették az adót és a jegybanki alapkamattal egyező mértékű önellenőrzési pótlékot.  Tavaly december 31-ig mintegy 25 ezer, hosszabb ideje húzódó ellenőrzést zárt le a NAV. A revizorok összességében 488 milliárd forint eltitkolt adót tártak fel.

Az idei év kihívásai közül a költségvetési bevételek biztosítása mellett azokat a feladatokat emelte ki az államtitkár, amelyek az adózóknak könnyebbséget jelentenek. A NAV 2017-ben 3,8 millió magánszemélynek készít bevallási tervezetet, ami az eddigi legnagyobb adminisztrációcsökkentő intézkedés. Az idei év másik újdonsága a támogató eljárás, amely olykor az adókülönbözet összegét is meghaladó összegű szankcióval záruló ellenőrzés helyett segíti a tévesztő, hibázó adózókat. A végrehajtási szakterület dolgozóinak pedig több mint 200 ezer új ügyben kell eljárniuk, hiszen 2017-től a NAV hatásköre lesz a közigazgatás összes - még folyamatban lévő - pénzkövetelésének a végrehajtása - ismertette Tállai András.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra