Adóügyi megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóügyi információcsere, USA


A megállapodás a jövőben hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nemzetközi adókikerüléssel szemben, valamint elősegíti, hogy a multinacionális vállalatok is maradéktalanul megfizessék az adott államot megillető közterheket.

Adóügyi információcsere megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok csütörtökön, a dokumentumot a két ország részéről Varga Mihály pénzügyminiszter és David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete írta alá.
 
A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint a megállapodás a jövőben hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nemzetközi adókikerüléssel szemben, valamint elősegíti, hogy a multinacionális vállalatok is maradéktalanul megfizessék az adott államot megillető közterheket.
 
Varga Mihály pénzügyminiszter a megállapodás aláírása alkalmából közölte: Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd és az együttműködés jellemzi.
 
A PM közleménye szerint a megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta: a két ország kormánya egyetért abban, hogy a nemzetközi adókikerüléssel és a terrorcselekmények nemzetközi finanszírozásával szemben hatékonyabb fellépésre van szükség.
 
A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy a magyar és az amerikai gazdasági kapcsolatok jól alakulnak: az Egyesült Államok Európán kívül Magyarország első számú exportpartnere, emellett az amerikai vállalatok az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, az itteni több mint 1700 amerikai vállalat mintegy 105 ezer magyar embernek ad munkát. 
 
Az amerikai vállalatoktól kapott visszajelzések alapján ez a pozitív tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik - jegyezte meg a tárcavezető. 
 
A közlemény szerint Varga Mihály a magyar cégek amerikai piacra lépéséről elmondta, hogy az Egyesült Államok a 15. legfontosabb befektetési célországa a hazai cégeknek, a magyar tőkebefektetések állománya 2017-ben meghaladta 464 millió eurót. Számos magyar cég van jelen az amerikai piacon, ezek túlnyomó többsége az infokommunikációs technológiák, valamint a biotechnológia terén tevékenykedik. 
 
Varga Mihály a megbeszélésen felvetette, hogy az utóbbi években egyre több magyar innovatív kis- és közepes vállalkozás, valamint startup kíván az amerikai piacra lépni. A kereskedői és beruházói vízumok biztosítása Magyarország számára rendkívül fontos lenne, mivel ez tovább erősítené a kétoldalú üzleti kapcsolatokat - mutatott rá a pénzügyminiszter.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra