Adóvégrehajtási aktualítások

ART

Nyomtatás
Forrás: feketelista.hu

Címkék: adóvégrehajtás


Az adóhatóság az adótartozás „megfogásához” a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza. A leghatékonyabb és a legrövidebb idő alatt eredményt hozó megoldás az inkasszó. Az elmúlt évben 22,3 százalékkal nagyobb összegre adtak ki hatósági átutalási megbízást (inkasszót), és az adóvégrehajtással behajtott tartozásnak (361,482 milliárd forint) több mint a felét (187,188 milliárd forintot) így sikerült beszedni.

Az elmúlt egy év alatt 8,6 százalékkal nőtt a vállalkozások és magánszemélyek adótartozása, és elérte a 2160 milliárd forintot. Az adósok száma 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyit. Összesen 1 729 588-an szerepelnek az adóslistán; 506 213 cég és 1 223 375 magánszemély. Az adóval tartozó, összesen 506 213 cég közül 389 375 a működő gazdálkodás – köztük az elmúlt évben határozottan javult az adómorál; az adóhátralékos működő cégek száma 4,2 százalékkal csökkent, a tartozásuk összege pedig 21,8 százalékkal apadt. A nagyobb gondot a már nem működő, többségében felszámolás alatt álló 116 838 társaság jelenti. Számuk egy év alatt 24,1 százalékkal növekedett, és adótartozásuk tömege is 16,7 százalékkal „gyarapodott” – tájékoztat a feketelista.hu portál. Az elmaradt adó beszedése azonban kétséges, mert a legtöbb helyen kiürítik a cégpénztárakat, nem marad vagyon, amit lefoglalhatnának. Az adóhatóság munkatársai számos eszközzel igyekeznek behajtani az egyre duzzadó adóhátralékot.

Az adóvégrehajtás a leghatékonyabb

Jelenleg 143 853 cég ellen van folyamatban adóvégrehajtás, akiktől összesen 913,3 milliárd forint beszedését próbálják elérni az adóhatóság emberei. Emellett 231 708 magánszemély több mint 191 milliárd forint adótartozását is végrehajtással igyekeznek utolérni. A végrehajtás alá vont cégek száma az elmúlt egy év alatt (2013 májusától 2014 májusáig) 3,6 százalékkal növekedett. Pozitív fejlemény, hogy ez idő alatt az így beszedett adó összege 6,1 százalékkal nőtt, és elérte 361,5 milliárd forintot. A végrehajtandó vagyon felkutatása gyakran hosszabb időt igényel, az eljárás egyes esetekben akár öt évig is eltarthat. Az adóvégrehajtás alá vont cégek a feketelista.hu adatbázisában, tizenhárom más hivatalos állami nyilvántartás elmarasztaló határozataival együtt, folyamatosan nyomon követhető. Az érdeklődő egyetlen klikkeléssel megállapíthatja, hogy az érdeklődési körébe került vagy partnerként kiszemelt cégnek van-e például adótartozása, folyik-e ellene felszámolás vagy adóvégrehajtás. Pontos képet kaphat arról, kivel áll szemben, kivel akar üzleti kapcsolatra lépni. Az így szerzett információkkal későbbi veszteségeket, károkat előzhet meg – részletezi a portál szolgáltatásait Iklódi András főszerkesztő.

Az inkasszó a fegyver

Az adóhivatal a nálunk elért mintegy 30 százalékos behajtási arányt nemzetközi összehasonlításban is elfogadhatónak tartja. Az adóhatóság az adótartozás „megfogásához” a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza. A leghatékonyabb és a legrövidebb idő alatt eredményt hozó megoldás az inkasszó. Az elmúlt évben 22,3 százalékkal nagyobb összegre adtak ki hatósági átutalási megbízást (inkasszót), és az adóvégrehajtással behajtott tartozásnak (361,482 milliárd forint) több mint a felét (187,188 milliárd forintot) így sikerült beszedni. A jövedelemletiltás 7,714 milliárd, a követelésfoglalás 2,729 milliárd, az ingóárverés 1,796 milliárd, az ingatlanárverés pedig 438 millió forintot „hozott a konyhára”. Sok esetben már a végrehajtás megindítása jobb belátásra bírta az adósokat, és a további szankciókat megelőzve 161,617 milliárd forint adótartozást befizettek. Ez év elejétől a törvény lehetővé teszi, hogy az adóhivatal által nyilvántartott tartozás erejéig a vámhatóság is foganatosítson ingófoglalást. Ebben az évben már 311 millió forint összegben került sor ilyen formában foglalásra és 105 millió forint összegben történt önkéntes befizetés.

Ötvenkétszer csengetett a végrehajtó

A feketelista.hu összeállította azoknak a cégeknek a listáját, amelyek ellen jelenleg vagy korábban adóvégrehajtást foganatosítottak. Ebből kiderül, hogy számos vállalkozás neve folyamatosan – 2001 szeptemberétől, amióta az adóhivatal nyilvánosságra hozza az adóvégrehajtásról hozott határozatait – szerepel az adóvégrehajtások között. Van olyan társaság, a kaposvári Hír-Manó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., amely ellen eddig összesen ötvenkétszer rendeltek el adóvégrehajtást. A závodi Térkő Center Kereskedelmi Kft. ügyvezetőinek 47 alkalommal kellett szembenézniük az adóvégrehajtással. Ugyancsak Kaposvár a székhelye a Vitamin Expressz 2006 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek, ahol az elmúlt években negyvenötször jártak a végrehajtók. Ennyi alkalommal kellett végrehajtással „ösztönözni” Kaposfőn a Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. vezetőit is az adóhátralék befizetésére. Több mint negyven alkalommal szerepelt eddig a listán a kaposvári Hargitai és Társa Gyártó és Kereskedelmi Kft., a Tamásiban bejegyzett Le-Gyen Faipari Kft., a balatonboglári VG Komplex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a kaposvári Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a kaposszekcsői ipari parkban bejegyzett Humanpark-D Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a dombóvári VTS Fémtömegcikkgyártó és Forgalmazó Kft.

Vidéki kis cégek

Végigolvasva a legtöbbször adóvégrehajtás alá vont cégek listáját, kiderül: a századik helyre sorolt vállalkozás neve mellett is 24 adóvégrehajtás szerepel. Figyelemre méltó, hogy mind a száz vidéki társaság. A listán egyetlen részvénytársaság neve sem olvasható, ezzel szemben 19 vállalkozást betéti társaságként jegyeztek be. Szembetűnő a dunántúli cégek „dominanciája”. A legtöbbször „végrehajtott” cégek százas listáján Kaposvár neve tizennégyszer, Dombóváré nyolcszor, Pécsé kilencszer, Siófoké, illetve Szekszárdé hatszor olvasható.
A feketelista.hu összesítése szerint Budapesten jelenleg 62 937 cég ellen folyik adóvégrehajtás, ez hét százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt volt. A nagyvárosok közül a legtöbb adóvégrehajtás (2160) Debrecenben van folyamatban, ám ez a szám 6,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Miskolcon 2025 cég szerepel a listán, számuk 4,8 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. Szegeden 1779, Pécsett 1631 vállalkozásnál van folyamatban adóvégrehajtás. Ezek a számok 6,7, illetve 4,5 százalékos csökkenést jelentenek 2013 májusához képest. Győrben viszont 13,3 százalékkal több (1223) cég ellen indult végrehajtás. Nyíregyházán az egy évvel korábbihoz képest 3,8 százalékkal 1225-re bővült az adóvégrehajtás alá vont cégek köre.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra