Adózási helyzetkép év elején

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adózás


Magyarországon magas az adóék, a bruttó bérköltség és a rárakódó járulék aránya 48,2 százalék, amivel az OECD államai között a hatodik helyen áll. A szociális hozzájárulás idei csökkentésével több mint 2 százalékponttal mérséklődik ez az arány. A kormány szeretné elérni a V4 országok szintjét, ehhez 2018-ban további 2, 2019-től pedig négy éven keresztül 2-2 százalékpontos csökkenés kell, de ez már jelentős bruttó bérnövekedéshez van kötve

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NAV) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
 
Közölte azt is, hogy az idén 580 milliárd forinttal javul a hazai vállalkozások helyzete az adóváltozásoknak köszönhetően, ami a tervezett GDP 1,5 százaléka.
 
A teljes adóbevétel 12 792 milliárd forint lett 2016-ban. A kiemelt adónemek bevétele 4 százalékkal, 466 milliárd forinttal nőtt. A költségvetési bevételi előirányzati cél több mint 30 milliárd forinttal túlteljesült.
 
Ezzel a NAV munkatársai teljesítették a negyedik negyedévi prémiumfeltételeket, a prémiumot a két ünnep között számfejtették is számukra - mondta az államtitkár.
 
Kitért arra is, hogy az onlinepénztárgép-használati kötelezettség tíz szolgáltatás bevonásával bővült. Január 2-ig 15 553 kódkérelem érkezett az adóhatósághoz, ebből 8546-ot taxis kért. A január 2-i adatok szerint 12 453 - ebből 6459 hordozható - pénztárgépet üzembe is helyeztek.
 
Hangsúlyozta, azok számára, akik december 31-ig megkérték a kódot a NAV-tól, meg fogják teremteni az állami támogatás igénybevételének lehetőségét.
 
Hozzáfűzte, hogy a NAV munkatársai több mint 23 ezer vállalkozást kerestek fel személyesen, és tájékoztatták őket kötelezettségeikről, közülük 5500-an jelezték, hogy továbbra is a számlázást választják.
 
A vállalkozásokat érintő idei adóváltozásokat ismertetve elmondta, hogy 580 milliárd forinttal javul a hazai vállalkozások helyzete az adóváltozásoknak köszönhetően, ami a tervezett GDP 1,5 százaléka. Hozzátette, az adóterhelés mértéke a GDP arányában 39-ről 38 százalékra mérséklődik 2017 végére.
 
Az államtitkár szerint a vállalkozói terhek csökkentésével teljesült az a 2010-ben megfogalmazott kormányzati cél, amely szerint Magyarországon olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy érdemi köztehercsökkenést lehessen elérni, javítva ezzel az ország és a magyar vállalkozások versenyképességét és növelve a családok életszínvonalát.
 
Felidézte, hogy január 1-jétől 5 százalékponttal, 27-ről 22 százalékra csökkent a szociális hozzájárulási adó. Ez egy hatéves folyamat kezdete, amely időszak alatt a munkáltatói adó több mint felével, 15,5 százalékponttal mérséklődhet.
 
Kifejtette, Magyarországon magas az adóék, a bruttó bérköltség és a rárakódó járulék aránya 48,2 százalék, amivel az OECD államai között a hatodik helyen áll. A szociális hozzájárulás idei csökkentésével több mint 2 százalékponttal mérséklődik ez az arány. A kormány szeretné elérni a V4 országok szintjét, ehhez 2018-ban további 2, 2019-től pedig négy éven keresztül 2-2 százalékpontos csökkenés kell, de ez már jelentős bruttó bérnövekedéshez van kötve - mondta.
 
A szociális hozzájárulási adó 5 százalékpontos mérséklése idén 380 milliárd forint forrást hagy a vállalkozások kasszájában, a 2018-as további 2 százalékpontos mérsékléssel együtt a náluk maradó összeg már 540 milliárd forintra nő.
 
A minimálbér 15, a szakmunkás bérminimum 25 százalékkal emelkedett január 1-jétől, és megállapodás született arról is, hogy 2018-tól további 8, illetve 12 százalékos emelkedés jön. A hat évre szóló bérmegállapodás lényege, hogy a reálkeresetek a következő hat évben 40 százalékkal növekedjenek Magyarországon. A szaktárca emellett 2017-re 4,1, 2018-ra pedig 4,3 százalékos gazdasági növekedést tervezett - ismertette.
 
A további adócsökkentések közül kiemelte, hogy társasági adó egységesen 9 százalékra csökken, ami 147 milliárd forint megtakarítást hoz az érintett több mint 400 ezer társaság és mintegy 150 ezer egyéni vállalkozó számára. Hangsúlyozta, ezzel a magyar vállalkozói adókulcs lett a legalacsonyabb Európában, amitől komoly befektetési hatásokat várnak.
 
A kis- és középvállalati (kkv) körben a kisadózók tételes adójának (kata) összeghatára 6 millióról 12 millió forintra emelkedett. 2016 decemberében 175 ezer katás vállalkozó volt, 2017-től - vélhetően a kedvezőbb feltételek hatására - 205 ezren választották ezt az adózási formát.
 
Jelentős könnyítés az áfa alanyi mentesség értékhatárának 6 millióról 8 millió forintra emelése is, jelenleg 583 ezer vállalkozás van ebben a körben.
 
A kisvállalati adó (kiva) az eddigi 500 millió forint helyett 1 milliárd forint árbevételig, és az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható, és mindaddig a kiva hatálya alatt lehet maradni, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a százat. A kiva kulcsának 16-ról 14 százalékra csökkentése 3,5 milliárd forint megtakarítás az érintett körnek. A kivát közel 6,5 ezren választották.
 
Az államtitkár felhívta a figyelmet: a kata és a kiva adózási formát év közben is választani lehet.
 
A munkaerő-mobilitást segítendő is több kedvező döntés született, amelyek révén mintegy 9 milliárd forintot fognak megtakarítani a vállalkozások.
 
Az egészségügyi hozzájárulási adó (eho) 27 százalékról 22 százalékra való mérséklésével további 5 milliárd forintot takaríthatnak meg a vállalkozások. A cafeteria adóterhe összességében 49,8-ról 43,66 százalékra mérséklődik.
 
Kérdésre válaszolva elmondta, a sertéshús ára a jelentős importkereslet miatt tavaly a második fél évben a mázsánkénti 130 euróról 160 euróra emelkedett, ezért az ára most nagyjából azon a szinten van, mint az áfacsökkentés előtt, ez azonban az államtitkár szerint átmeneti. Nincsenek arra utaló jelek, hogy a csirkehús, a tej és a tojás ára emelkedne a nemzetközi piacon, így hasonló helyzet állna elő, mint a sertéshúsnál - mondta.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra