Az Adókamara közleménye

ART

Nyomtatás
Forrás: Önadózó

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete felháborodását fejezi ki, hogy az új Ügyfélkapu rendszer a múlt heti teljes leállítása és a régi rendszer visszaállítása után, az ismételten –vasárnap késõ délután–újra beindított új rendszer nem vagy csak akadozva mûködik, sorozatosan leáll a szerverük, vagy nem teszi lehetõvé a bevallások feltöltését, akadályozva ezzel a vállalkozókat, a könyvelõiket a bérek járulékainak március 12-ei határidejû bevallásának teljesítésében.

Ugyancsak elvárnánk, hogy a magyarorszag.hu a hibaüzeneteit ne angolul, hanem a hivatalos magyar nyelven küldje, amit minden magyar vállalkozó megért. Azt is elvárjuk, hogy ne csak a külcsín, hanem a használhatóság is kiemelt szempont legyen, mert abban sajnálatosan az új Ügyfélkapu nem tartalmaz elõrelépést –pl: még mindig nem beszédesek a bevallások  vállalkozói tárhelyre küldött üzenetei, nem lehet tudni, hogy az melyik vállalkozással kapcsolatban érkezett, csak ha azt már idõt rablóan megnyitottuk (sokszor az akinek azzal nincs is dolga).

Mint adófizetõk elvárjuk, hogy mindaddig, míg az Új Ügyfélkapu biztonságos és felhasználóbarát mûködését nem tudják megoldani,addig helyezzék vissza a régit, és ne folytassanak a vállalkozók, a könyvelõk idejének terhére éles tesztüzemet. Legyen vége a kormányzat részérõl a vállalkozások költségére folytatott játszadozásnak.

Adótanácsadók Egyesülete
Zara László elnök

***

ÖNADÓZÓ elõfizetéssel - lépéselõnyben az adózásban!

Önadózó - az adózók lapja. Adó, tb. számvitel a gyakorlatban havonta 64 nyomtatott oldalon. Megjelenik minden hónap elsõ napján. Hétezer könyvelõ irodának,  vállalkozásnak és intézménynek szolgáltatunk havonta, 10 ezren olvassák rendszeresen heti hírlevelünket.  Elõfizetési  díj  2010. év 1-12. hónapra: 17.640,-Ft.  Elõfizetõknek 20% szakkönyv vásárlási kedvezmény, ingyenes e-könyvek, e-Önadózó. Ügyfélszolgálat 1085 Budapest, József körút 53. Tel: 267 5010.  

Elõfizetés: info@onadozo.hu


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra