Az Alkotmánybíróság elõrevette a különadó törvényt

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Az Alkotmánybíróság elõrevette a 98 százalékos különadóról szóló szakszervezeti beadványt, így a LIGA Szakszervezetek szerint várhatóan még azelõtt sikerül hatályon kívül helyeztetni a jogszabályt, mielõtt bárkinek visszamenõleg be kellene fizetnie az adót.

Sereg András, az AB sajtófõnöke az MTI-nek megerõsítette, hogy a testület napirendje szerint a hétfõi és keddi ülésen tárgyalja az elõterjesztést az Alkotmánybíróság, ugyanakkor hozzátette: nem valószínû, hogy határozatot hoznának az alkotmánybírák az ügyben, hiszen azt most tárgyalják elsõ alkalommal.

A LIGA  és több tagszervezete is tiltakozott az új szabályozás ellen, mivel az egyrészt visszamenõlegességével alkotmánysértõ, másrészt olyan tisztességes munkában megöregedett munkavállalókat is aránytalanul sújt, akik nem lehettek céljai a törvényalkotónak - írja közleményében a szakszervezeti tömörülés.

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény alapján - a 2010. adóév egészére alkalmazandó szabályai szerint - a magánszemély egyes bevételei után különadót köteles fizetni. Az október elsején hatályba lépett szabály szerint a 98 százalékos mértékû különadó azt a magánszemélyt terheli, aki meghatározott - állami vagyonnal gazdálkodó - szervezeteknél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, és akinek ezen jogviszony megszûnésével összefüggésben megszerzett bevétele egy meghatározott mértéket meghalad.

***

ÖNADÓZÓ elõfizetéssel - lépéselõnyben az adózásban!

Önadózó - az adózók lapja. Adó, tb. számvitel a gyakorlatban havonta 64 nyomtatott oldalon. Megjelenik minden hónap elsõ napján. Hétezer könyvelõ irodának,  vállalkozásnak és intézménynek szolgáltatunk havonta, 10 ezren olvassák rendszeresen heti hírlevelünket.  Elõfizetési  díj  2010. 10-12. hónapra 4.410,-Ft. (1.470,-Ft/hó)  Elõfizetõknek 20% szakkönyv vásárlási kedvezmény, ingyenes e-könyvek, e-Önadózó. Ügyfélszolgálat 1085 Budapest, József körút 53. Tel: 267 5010.  

Elõfizetés: info@onadozo.hu


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra