Az EU tájékozódik a távközlési adóról

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Tájékoztatásért fordul az Európai Bizottság a magyar hatóságokhoz a tervezett távközlési válságadóval kapcsolatban - közölte egy bizottsági forrás péntek este az MTI-vel.

Az EU informálódik a távközlési adóról

Az uniós végrehajtó testület arra keres választ, hogy összhangban van-e ez a terv az EU távközlési szabályaival.  A bizottság illetékes szóvivõje, Jonathan Todd - egy újságírói kérdésre reagálva - már a nap folyamán korábban emlékeztetett: az érvényes elõírások (azaz egy 2002-es irányelv) szerint a távközlési szektorban külön illeték csak azzal a céllal vethetõ ki, hogy az abból származó bevételeket az ágazat szabályozása során felvetõdõ költségekre fordítják.

A szóvivõ jelezte azt is: amíg az ezzel kapcsolatos magyar terveket nem ismeri, nem kívánja kommentálni azokat.

A késõbb nyilatkozó bizottsági forrás idézte azt is a szabályokból, hogy a teher kirovásakor figyelemmel kell lenni az objektivitásra, átláthatóságra és arányosságra. Elvárás az is, hogy az érintett felekkel "megfelelõ módon" konzultáljanak a távközlési szolgáltatókra hárított tervek változásairól.

***

ÖNADÓZÓ elõfizetéssel - lépéselõnyben az adózásban!

Önadózó - az adózók lapja. Adó, tb. számvitel a gyakorlatban havonta 64 nyomtatott oldalon. Megjelenik minden hónap elsõ napján. Hétezer könyvelõ irodának,  vállalkozásnak és intézménynek szolgáltatunk havonta, 10 ezren olvassák rendszeresen heti hírlevelünket.  Elõfizetési  díj  2010. 10-12. hónapra 4.410,-Ft. (1.470,-Ft/hó)  Elõfizetõknek 20% szakkönyv vásárlási kedvezmény, ingyenes e-könyvek, e-Önadózó. Ügyfélszolgálat 1085 Budapest, József körút 53. Tel: 267 5010.  

Elõfizetés: info@onadozo.hu


 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra