Az őszi fagykárra is igényelhető a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás


Március 15-től pályázhatnak a gazdálkodók a mezőgazdasági biztosításhoz nyújtható díjtámogatásra, a támogatási rendszerről szóló felhívásban ugyanakkor több pont is módosult.

Őszi fagykárra is igényelhető a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás, az igénylés módja változik, a támogatás mértéke azonban továbbra is a biztosítási díjak legfeljebb 65 százaléka lehet - közölte a Groupama biztosító 
 
A közleményben felhívják a figyelmet, hogy március 15-től pályázhatnak a gazdálkodók a mezőgazdasági biztosításhoz nyújtható díjtámogatásra, a támogatási rendszerről szóló felhívásban ugyanakkor több pont is módosult.

A díjak támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 2016-ban 4 milliárd forintra emelkedett, valamint bővült a jogosultak köre: kedvezményezett lehet minden aktív mezőgazdasági termelő, így az idén támogathatók a nagyvállalkozások és az önkormányzatok is.

A társaság hangsúlyozta, hogy a korábbi évek gyakorlata megmarad a díjtámogatott biztosítási módozatok kárküszöbét illetően,  tehát csak 30 százalék hozamcsökkenést meghaladó kár esetén szolgáltatást nyújtó biztosítás kaphat támogatást.

A Groupama Biztosító 2015-ben növényállományok jégkára miatt közel 1,8 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak, aszályra és egyéb káreseményekre pedig további 200 millió forintot. A mezőgazdasági vagyonbiztosítások terhére bejelentett káresemények túlnyomó többsége viharkár, a kifizetések meghaladták a 200 millió forintot. További 20 millió forintot fizettek ki állattartóknak elhullott jószágaik után - olvasható a közleményben.

A cég emlékeztet arra, hogy az időjárást tekintve a tavalyi mezőgazdasági év a szélsőségek éve volt. 2014 őszétől 2015 nyaráig egymást váltották az átlagosnál csapadékosabb időszakok és a szárazság. A Groupama Biztosítónál 2015-ben a közel 1900 növénykár-bejelentés több mint 75 százaléka jégverés, 7 százaléka aszálykár volt, emellett a vihar-, fagy- és tűzkár-bejelentések voltak gyakoriak.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra