Az OTP bővíti a társasház felújítások finanszírozását

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

AZ OTP Bank a jövőben nagymértékben be akar kapcsolódni a társasházak felújításának finanszírozásába - mondta Csonka Tibor, az OTP Bank társasházi pénzügyi szolgáltatásaiért felelős mikro- és kisvállalati igazgatóságának ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a társasházak felújításához az OTP Bank kínálatában elérhető felújítási hitel állami kamattámogatásának mértéke az első öt évben 70 százalék, az ezt követő öt évben pedig 35 százalék, amennyiben a lakóközösség megfelel a kamattámogatásról szóló kormányrendeletben foglalt feltételeknek. Emellett az OTP Lakástakarékpénztárba történő befizetések után 30 százalékos állami támogatás vehető igénybe, így a hitel tőkeösszegének 23 százaléka állami támogatásból finanszírozható.

Hozzátette: tavaly az OTP mintegy 14,7 milliárd forint hitelt közvetített ki a társasházaknak a különböző korszerűsítési munkálatok finanszírozására.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra