Balatoni szállásadókat ellenőriznek a NAV és az önkormányzatok revizorai

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nyugtaadás


Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot - közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatósága.

A NAV operatív ellenőrei az illetékes önkormányzatok kurtaxa (napi idegenforgalmi adó) ellenőrei egymást segítve végzik az ellenőrzéseket a szállásadók körében. A  közös revizori fellépéstől a szektor önadózási hajlandóságának javulását várják a hatóságok. Az alapvető célja, az adóbevételek növelése, mind az idegen forgalmi adó, mind pedig az személyi jövedelemadó (SZJA) és egyéb adónemek tekintetében - olvasható a közleményben, mely szerint a mulasztók több százezres bírságra számíthatnak.
 
Az önkormányzati adóellenőrök a kurtaxa alapját ellenőrzik (vendégkönyv, vendégek meghallgatása), az adóellenőrök pedig összevetik az idegenforgalmi adó (IFA) ellenőrök által feltárt adatokat a nyilvántartásokkal, a kiállított bizonylatokkal, vagy jegyzőkönyvbe rögzítik a feltárt adatokat és beidézik a szolgáltatót a szükséges nyilvántartásokkal és bizonylatokkal. A NAV revizorai a szállásadóknál próbaszolgáltatást is végeznek, azaz kibérelhetik a kínált szobákat. Ez utóbbi kapcsán a NAV arról tájékoztatott: az érintett településeken a szállásadók együttműködőek voltak, ám az ellenőrzés hírére délutánra már egy kiadó szobát sem találtak a revizorok.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra