Béren kívüli juttatások
EGYÉB ADÓK 2013-02-08
NyomtatásA béren kívüli juttatásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás mértéke 2013-tól a korábbi 10 százalékról 14 százalékra emelkedik. Így az adóval együtt számítva az összes közteher a juttatás 30,9 százalékáról 35,7 százalékára nő.
2013-tól az iskolakezdési támogatás csak utalvány formájában nyújtható, az utalvány a kibocsátás évének utolsó napjáig használható fel. Továbbra sincs szükség arra, hogy a magánszemély igazolást (például iskolalátogatási igazolás) nyújtson be a munkáltatójához, elég csak nyilatkozatot tennie, azonban ebből következően az esetleges valótlan nyilatkozat jogkövetkezményeit is a magánszemély viseli.
2013-tól az Erzsébet-utalvány béren kívüli juttatásnak minősülő havi keretösszege 8 ezer forintra emelkedik. Nem változik az a szabály, hogy a havi juttatási keretösszeg az adóéven belül utólag adott juttatás esetén is alkalmazható. Az utalvány továbbra is felhasználható melegkonyhás vendéglátóhelyen étkezési szolgáltatás igénybevételére. 2013-tól nem adhatók még magasabb munkáltatói közteherrel sem a „régi típusú” fogyasztásra készétel vásárlására jogosító utalványok. Az ilyen utalványok juttatása esetén, ha azt dolgozó kapja, a juttatás bérként, míg ha például a dolgozó közeli hozzátartozója kapja, a juttatás egyéb jövedelemként visel közterheket.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja