Carboferr: megtisztítja a magyar acélpiacot az ekáer

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: EKAER


Az elektromos közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) idén januári bevezetésével érezhető tisztuláson megy át az acélkereskedelmi piac, az idei év végére felszámolás alá kerülhet az acélpiac szereplőinek 5-10 százaléka a Carboferr acél- és műanyagipari kereskedelemmel foglalkozó cég szerint.

Fazekas Roland, a Carboferr Zrt. vezérigazgatója közleményében kifejti: a piaci visszajelzések alapján az tapasztalható, hogy az év eleje óta gyakorlatilag eltűntek a magyar piacról azok az acéliparban tevékenykedő cégek, amelyek korábban tisztességtelen gyakorlatot követve tudtak csak profitot termelni. A drasztikus változások mögött egyrészt az általános forgalmi adóval összefüggő visszaélések csökkentése érdekében létrehozott ekáer, másrészt pedig a 2015. január 1-jétől a szektor számos termékét érintően bevezetett fordított áfa intézménye áll. 

A vezérigazgató szerint a tisztességtelen gyakorlatot követő cégek mellett veszélybe kerülhetnek azok a vállalkozások is, amelyek nem megfelelően alkalmazzák az online rendszert. A hibás kitöltés miatt ugyanis az adóellenőrzés alkalmával előfordulhat, hogy az adóhatóság korlátozza az adólevonási jogot, ami jelentős érvágás lehet egy nem tőkeerős cég számára. Átmeneti pénzügyi problémákhoz vezethet az is, ha a hibásan felvitt ekáer- jelentés adatai és a jármű fuvarlevelén találhatók nem egyeznek meg, ugyanis ilyenkor a hatóság átmeneti hatósági zárat alkalmazhat, azaz az áruval együtt lefoglalja a járművet is.

A Carboferr közleménye kitér arra is, hogy az ekáer követelményeinek való megfelelés a vállalkozások számára jelentős adminisztratív terhet jelent.

Felhívja a figyelmet egy, a piacon terjedő új, kockázatos jelenségre is, miszerint megjelentek olyan fuvarozó cégek, amelyek némi felárért cserébe vállalják az ekáer bejelentésben való módosítást, hiba esetén viszont a felelősség továbbra is a bejelentésre kötelezettet terheli.

Fazekas Roland szerint összességében az ekáer-rendszer hozzájárul a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítéséhez, az áruforgalom átláthatóságának növeléséhez és nem utolsó sorban segít az adóelkerülők kiszűrésében.

A Carboferr Zrt. egy 2011-ben alapított magyarországi tulajdonú, több mint 150 kereskedelmi és gyártó partnerrel rendelkező vállalat, amely 2014-ben az acél- és műanyagipari termékek forgalmazásával 7,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra