Deloitte-felmérés: a kiszámíthatatlanság a legnagyobb gond a magyar adórendszerben

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adórendszer


Nagy az adózással kapcsolatos bizonytalanság az országban, ennek fő oka a jogszabályok gyakori változása. Komoly problémának érzik a vállalatok az adóhatóság gyakorlatában és nyilvános tájékoztatásaiban lévő ellentmondásokat és hiányosságokat, de a megkérdezettek kiemelték az adminisztrációs terheket, a bonyolult, új adókat is, valamint az adózási szakemberek egyre növekvő hiányát az állami szerveknél.

Az adórendszer kiszámíthatatlanságát tartják a legnagyobb kockázatnak a magyar vállalatok, viszont alapvetően jónak érzik a kapcsolatukat az adóhivatallal - derül ki a Deloitte adótanácsadó cég friss európai adófelméréséből.
 
A 29 ország közel ezer vállalatának megkérdezésével készített kutatás szerint továbbra is a holland és a brit adórendszer kedvez a leginkább az üzletnek, de nem elsősorban az ott érvényes adókulcsok, hanem az országok egyszerűsített szabályozása, a kiszámítható és tervezhető adózási környezet miatt. A válaszok alapján a legtöbb kihívással Olaszországban találkoznak a cégek. 
 
Kövesdy Attila, a Deloitte Zrt. adóosztályának vezetője a közlemény szerint elmondta: a magyar válaszadók 100 százaléka véli úgy, hogy nagy az adózással kapcsolatos bizonytalanság az országban, 93 százalékuk szerint ennek fő oka a jogszabályok gyakori változása. Hozzátette: komoly problémának érzik a vállalatok az adóhatóság gyakorlatában és nyilvános tájékoztatásaiban lévő ellentmondásokat és hiányosságokat, de a megkérdezettek kiemelték az adminisztrációs terheket, a bonyolult, új adókat is, valamint az adózási szakemberek egyre növekvő hiányát az állami szerveknél.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatának munkáját illetően a válaszadók 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ügyintézés menete gyors, 33 százalékuk szerint lassú volt, 13 százalékuk átlagos gyorsaságúnak ítélte azt. A válaszadók több mint fele vélte úgy, hogy teljes körű volt az adóhatóság tájékoztatása az ügyintézés során, 40 százalékuk szerint hiányos, 8 százalékuk szerint pedig egyáltalán nem volt használható.

Mindössze a megkérdezett vállalatok 17 százaléka nem volt elégedett a revizorok munkájával - derült ki a kutatásból. A válaszadók 23 százaléka találkozott felkészült ellenőrökkel, a többségük, 60 százalékuk szerint viszont a revizorok bár felkészültek voltak, nem rendelkeztek a szükséges iparági ismeretekkel.

Az európai vállalatokhoz hasonlóan a magyar válaszadók nagy többsége, 78 százaléka szerint is egy kiszámíthatóbb, 39 százalékuk szerint pedig egyszerűbb adórendszer gyakorolná a legkedvezőbb hatást az ország versenyképességére. Többen vélik úgy, hogy az adóhatóság következetes és együttműködő munkája, valamint a foglalkoztatást terhelő adók kulcsának 1-2 százalékos csökkentése is segítené a versenyképesség javulását. Más adókulcsok, például a közvetett adók és a társasági adó kulcsának csökkentését igen kevesen jelölték meg - derül ki a Deloitte felméréséből.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra