Diákhitel változások

Forrás: MTI

Címkék: diákhitel


A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét is elengedik, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

A családalapítást, a gyermekvállalást és -nevelést szeretné segíteni a kormány a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló döntésével - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
 
Novák Katalin azzal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy kedden megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét is elengedik, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

A részletekről szólva elmondta, a felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és a vér szerinti, valamint az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem növekszik, és ha valaki mindkét típusú diákhitellel rendelkezik, akkor eldöntheti, hogy melyikre vonatkozóan érvényesíti a kedvezményt - tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin felidézte, a diákhitel rendszerét 2001-ben az első Orbán-kormány vezette be. Azóta csaknem 380 ezren vették igénybe, 315 milliárd forint értékben.

Szólt arról is, hogy az évek során a kormány igyekezett mindig kedvezőbbé tenni a hitel feltételeit, először bevezették a szabad felhasználású Diákhitel1 után a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2-t. Idén októbertől további könnyítésként kamatmentessé teszik a Diákhitel2-t, jövőre pedig további változások lépnek majd életbe. 

Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik. 

A fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegen nyelvi képzésekben részt vevők is igényelhetik az úgynevezett térítési díj kiegyenlítésére.

További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett - mondta el Novák Katalin.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra