Döntöttek az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokról


A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan a "jóváhagyott" státusba kerülnek, és a támogatói okiratokat elektronikus úton folyamatosan fogják megkapni.

A tervezetteknek megfelelően, júniusban döntött a Miniszterelnökség az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatokról, amelynek keretösszegét 68 milliárd forintra emelte meg, ezáltal 3900 pályázat, a kérelmek 92 százaléka részesült támogatásban - közölte csütörtökön a Miniszterelnökség
 
A közlemény szerint a nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan a "jóváhagyott" státusba kerülnek, és a támogatói okiratokat elektronikus úton folyamatosan fogják megkapni.

A 2016. évi felhívást 40 milliárd forintos kerettel azután írta ki a Miniszterelnökség, hogy a 2015. évi kiírás forrásairól - a többszörös túljelentkezés miatt -, annak ellenére is lemaradt sok állattartó, illetve szőlő- és gyümölcsültetvényes gazda, hogy a Miniszterelnökség már akkor is jelentősen megemelt keretösszegről hozott döntést.

A második körös kiírásra is több mint 4400 támogatási kérelem érkezett, amelyek forrásigénye végül közel 80 milliárd forint volt. A magas támogatási igény miatt a Miniszterelnökség ismételten az eredeti 40 milliárd forintos keretösszeg megemeléséről döntött.

A Vidékfejlesztési programban idén nyáron további fontos - például élelmiszeripari, kertészeti, állattenyésztési, borászati és településfejlesztési - felhívásokról születnek még támogatói döntések - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra