Egyszázalékos felajánlások - A civileknek már csak három napjuk van az elszámolásra

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: civil szervezetek, 1 százalék


Május 31-ig több mint 24 ezer civil szervezetnek kell elszámolnia a kiutalt 1 százalékos összegek felhasználásáról. Amely társaság elmulasztja a határidőt, az a következő évi 1 százalékos felajánlásokból történő kizárást kockáztatja - figyelmeztet az adóhatóság.

A civil szervezeteknek a 11KOZ számú nyomtatványt május 31-ig kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell megküldenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). 

A civil kedvezményezettek mintegy 60 százaléka azonban még nem adott számot a 2011-ben kiutalt és felhasznált összegekről az erre a célra rendszeresített nyomtatványon. Tavaly több mint 5 ezer szervezet késett az elszámolással, ezért idén a NAV már háromszor küldött ki benyújtásra felhívó elektronikus levelet az érintetteknek.

Ha a kedvezményezett nem nyújtja be a 11KOZ közleményt vagy számszakilag hibás adatot közöl, illetve nem az elszámolandó összeget szerepelteti, és a javításra kitűzött határidőt elmulasztja, a NAV - a törvény alapján - a határozat jogerőre emelkedését követő rendelkező évben kizárja a kedvezményezettek köréből - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. 

Az érintett civil szervezetek a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) az "szja 1+1%" menüponton belül elérhető, "Tájékoztatás a civil kedvezményezettek részére átutalt szja 1 százalékos összeg felhasználásáról szóló 11KOZ számú közlemény benyújtási határidejéről" című tájékoztatóból kaphatnak bővebb tájékoztatást, konkrét kérdéseikre pedig választ kaphatnak a NAV munkatársaitól a 06/40 42-42-42 telefonszámon.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra