EKAER változások április 1-jétől és június 1-jétől

ART

Nyomtatás
Forrás: Önadózó

Címkék: EKAER


Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző rendszerben ez év tavaszán, kora nyarán több változás történt, melyre vonatkozó szabályokat az alábbiakban foglaljuk össze

Bejelentő személyének változása
 
2015. április 1-jétől több új szabály lépett hatályba az EKAER részletszabályait meghatározó 5/2015. (II. 27.) NGM rendeletben. Ezek közül az egyik, hogy belföldi termékértékesítés esetén amennyiben a nem kockázatos terméket a címzett fuvarozza vagy fuvaroztatja el, a bejelentési kötelezettség (a feladó helyett) őt terheli. Tehát ha a nem kockázatos terméket a címzett fuvarozza vagy fuvaroztatja, a bejelentő a címzett lesz. Belföldi láncügylet esetén pedig azt a címzettet terheli a bejelentési kötelezettség, aki (amely) a terméket elfuvarozza vagy elfuvaroztatja. Mindez nem vonatkozik a kockázatos termékekre, vagyis ott továbbra is a feladó a bejelentésre kötelezett, függetlenül a fuvarozótól, fuvaroztatótól. Amennyiben egy fuvarozás keretében kockázatos és nem kockázatos termék is elszállításra kerül a címzett által, úgy az előbbi tekintetében továbbra is a feladó, míg az utóbbi vonatkozásában a címzett lesz az EKAER bejelentésre kötelezett, vagyis két EKAER bejelentés szükséges.
 
EKAER szám érvénytelenítése
 
2015. április 1-jétől az EKAER számot – a 15 napos érvényességi ideje alatt az érvénytelenítés indokának megadásával – érvénytelenítheti az adózó, az adózó törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja, valamint az általa erre kijelölt személy. Ez abban az esetben lehet fontos, ha az adózó elrontott egy bejelentést, vagy ténylegesen nem valósult meg a fuvar, amelyet előre már bejelentett. Természetesen az adóhatóság különös figyelmet fordít a kockázatkezelés során az érvénytelenítés nagyságrendjére, dinamikájára, ami adott esetben (utólagos, vagy egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló) ellenőrzés kiválasztási szempontja lehet.
 
Önkéntes bejelentés
 
EKAER szám iránti bejelentésre önkéntesen is lehetőség van, vagyis az állami adó- és vámhatóság EKAER számot állapít meg az adózó számára nem kockázatos termékek tekintetében abban az esetben is, ha az adózót nem terheli bejelentési kötelezettség, azonban az állami adó- és vámhatóság részére a vonatkozó adatokat (önkéntesen) bejelenti. Ez főleg azoknak jelent „egyszerűsítést”, akiknél az erre vonatkozó speciális EKAER bejelentő programon keresztül történik az adókötelezettség teljesítése, ezzel ugyanis 100%-osan kiküszöbölhető az esetleges tévedés (vagyis olyan fuvarozás „be nem jelentése”, amelyet valójában be kellett volna).
 
Egyszerűsített bejelentés
 
A legnagyobb adózók az NGM rendelet értelmében az ún egyszerűsített bejelentésre jogosultak. 
Kik az egyszerűsített bejelentésre jogosult adózók? A közúti fuvarozási tevékenységet folytatni kívánó adózó, ha
a) a bejelentés évét megelőző második adóévben
aa) az általa összeállított egyedi beszámolóban vagy
ab) azon számviteli törvény szerinti konszolidált beszámolóban, amibe bevonták,
kimutatott éves nettó árbevétel az 50 milliárd forintot, saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétel a 40 milliárd forintot elérte vagy meghaladta és
b) szerepel az állami adó- és vámhatóság által vezetett köztartozásmentes adózói adatbázisban, valamint
c) az EKAER bejelentés időpontjában nem áll adószám felfüggesztés hatálya alatt
az EKAER szám megállapítása érdekében nem kockázatos termékek esetében jogosult egyszerűsített adattartalommal bejelentést tenni.
Az a) pont alkalmazásában, amennyiben a belföldön letelepedett adózót nem a számviteli törvény szerinti konszolidált beszámolóba vonták be, a konszolidált beszámolóba bevont belföldön letelepedett adózók egyedi beszámolójában szereplő adatait egybeszámítva lehet figyelembe venni valamennyi belföldön letelepedett adózónál.
A fenti feltételrendszerből látszik tehát, hogy csak a legnagyobb kb. 150 cég jogosult ilyen bejelentést tenni, illetve az NGM rendelet szabályai szerint egyedi mentesítést kérni. 
Az egyszerűsített bejelentés megtételére jogosultaknak 2015. április 1-jétől kizárólag az alábbi adatokat kell bejelenteniük:
feladó adatai (név, adóazonosító szám),
címzett adatai (név, adóazonosító szám),
termék közúti fuvarozásához használt gépjármű forgalmi rendszáma, az Európai Unió más tagállamából belföldre irányuló fuvarozás esetén legalább azon gépjármű(vek) forgalmi rendszáma(i), amellyel a belföldi útszakaszon történik a fuvarozás.
A fentiek szerinti adózókon túlmenően az EKAER szám megállapítása érdekében egyszerűsített adattartalommal történő bejelentést tehet az egyetemes postai szolgáltató.
 
Június 1.: Több felrakodási, több kirakodási cím
 
2015. június 1-jétől változtak a több felrakodási, több kirakodási címre vonatkozó EKAER szabályok. Ezen időponttól ugyanis egy EKAER számot kell megállapítani akkor is, ha egy gépjárművel
a) egy feladó több felrakodási címéről,
b) egy címzett több kirakodási (átvételi) címére
történik a közúti fuvarozás.
Ezen időponttól az EU-ból belföldre történő fuvarozás esetében
a) az Európai Unió más tagállamából belföldi kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén kizárólag a sorban utolsó felrakodási címet kell bejelenteni,
b) belföldi feladási címről belföldi vagy az Európai Unió más tagállamában található kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén valamennyi felrakodási címet be kell jelenteni.
Ugyancsak 2015. június 1-jétől a belföldről EU-ba történő kivitel esetében
a) belföldről az Európai Unió más tagállamában található kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén kizárólag a sorban első kirakodási (átvételi) címet kell bejelenteni,
b) az Európai Unió más tagállamából vagy belföldi feladási címről belföldi kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén valamennyi kirakodási (átvételi) címet be kell jelenteni.
Mindez azt is jelenti júniustól, hogy míg a korábbi szabályok szerint felrakodók/lerakodók tekintetében külön-külön kellett EKAER számot kérni és az erre vonatkozó tömeg és értékhatárokat külön-külön kellett nézni, addig a nyár elején hatályba lépő szabályoknál már egy EKAER szám elegendő, de ez azzal a következménnyel is jár, hogy egy fuvarozás tekintetében kell vizsgálni a tömeg-, illetve értékhatárt, vagyis nagyobb eséllyel EKAER köteles a fuvarozás.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra