Elfogadták a jövő évi adótörvényeket
Az áfatörvényben meghatározták e-nyugta szabályait. A 2025-től hatályos szabályok szerint a kibocsátott e-nyugtát egy vevői alkalmazás segítésével lehet majd elérni, papíralapú nyugtát pedig csak a vevő kifejezett kérésére adnak az eladók. Jövőre indul az e-áfarendszer a vállalkozásoknak
Az Országgyűlés 116 igen, 47 nem szavazattal és hét tartózkodás mellett fogadta el az egyes adótörvények módosítását.
SZJA VÁLTOZÁSOK
A személyi jövedelemadóról szóló törvényben fogalmakat, meghatározásokat pontosítottak és a magyar-amerikai kettős adózást kizáró egyezmény megszűnése miatt módosult a külföldön megfizetett adó beszámításra vonatkozó szabály.
Induló vállalkozások esetén nem minősül bevételnek, így adózni sem kell a munkavállaló, illetve a vezető tisztségviselő a vállalkozásban ingyenes vagy kedvezményes, tagsági jogot megtestesítő részesedése után, ha három évig megtartja azt.
A tradicionális számsorsjátékokon - lottón, kenón, puttón - való részvételi kedv fokozásával indokolták, hogy mentesítették a személyi jövedelemadó alól az ilyen játékokon elért nyereményeket.
A magyar borkereskedelem fellendítésével indokolták, hogy adómentessé vált a reprezentációs és nem reprezentációs célú események keretében, illetve üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként nyújtott eredetvédett, palackozott borászati termék.
energiahatékonysági célú adókedvezmény
Harmincmillió euróra emelkedett az energiahatékonysági célú adókedvezmény, ennek egyebek mellett feltétele, hogy felújítás esetén 20 százalékkal javuljon az energiahatékonyság.
szociális hozzájárulási adó
Január 1-jétől a szociális hozzájárulási adó esetében legfeljebb a minimálbér kétszerese után lehet igénybe venni kedvezményt a doktori képzésben résztvevő foglalkoztatott esetén.
Áfa változások - e-nyugta
Az áfatörvényben meghatározták e-nyugta szabályait. A 2025-től hatályos szabályok szerint a kibocsátott e-nyugtát egy vevői alkalmazás segítésével lehet majd elérni, papíralapú nyugtát pedig csak a vevő kifejezett kérésére adnak az eladók.
e-áfarendszer - elektronikus áfa bevallás
Jövőre indul az e-áfarendszer a vállalkozásoknak, lehetővé válik, hogy az adóalanyok az adóhatóság által erre a célra biztosított elektronikus felületen a rendelkezésükre bocsátott adatokat kiegészítsék, módosítsák, majd az ekként összeállított bevallástervezetet jóváhagyják.
Egyes műalkotásoknak az Európai Unión kívülről történő behozatalára 5 százalékos kedvezményes áfamértéket állapítottak meg, míg jövő évtől a 18 százalékos áfakulcs alá kerültek a desszert jellegű sajtkészítmények, köztük a túrórudi.
gázolaj jövedéki adó
A jelenlegi literenként 3,5 forintról 10 forintra nő a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető összeg árufuvarozás és meghatározott kategóriájú személyszállítás esetén.
reklámadó, közműadó
Továbbra sem kell reklámadót fizetni, jövő év végéig meghosszabbították az adó felfüggesztését. 2024-től nem kell közműadót sem fizetni a hírközlési vezetékek után, 2025. január 1-jétől pedig hatályon kívül helyezték a közműadótörvényt.
****
KÉZIKÖNYV ÉS IRATMINTÁK A BELSŐ VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉSI RENDSZER MŰKÖDTETÉSÉHEZ
Kiadványunk azoknak a foglalkoztatóknak szól, akik önerőből, házon belül kívánják megoldani a belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozását és működtetését. Adunk ehhez mindenféle iratmintát és útmutatót. Segédlet a Panasztörvény alkalmazásához minden foglalkoztatónak - Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyéni vállalkozók és őstermelők adózása az SZJA-ban 2025 (Lepsényi Mária)
Bruttó ár: 9 900 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja