Előadó-művészeti szervezetek Tao-támogatása

TAO

Nyomtatás
Forrás: OS

Címkék: Előadó-művészeti szervezetek


Elfogadta az Országgyűlés a társasági és osztalékadóról (Tao) szóló törvény módosítását, így az előadó-művészeti szervezetek választhatnak, hogy tavalyi vagy idei jegybevételüket tekintik-e bázisnak a 2013-as Tao-támogatás igénybevételekor.

A Tao törvény február 1-jén hatályba lépett módosítása révén a szabályozás egyszerűsíti az év közbeni támogatások befogadását, megszünteti a befogadás időarányos korlátozását és a támogatási igazolások kiadásánál jelentősen csökkenti az adminisztrációt.

A most elfogadott módosítás szerint ugyanakkor a 2013-as átmeneti év, idén tehát a  szervezetek felkészülhetnek a jogszabály-változásra anélkül, hogy az működésük biztonságát veszélyeztetné. Ennek alapján az előadó-művészeti szervezetek 2013-ban választhatnak, hogy a Tao-támogatások befogadása során a 2012-ben vagy a 2013-ban az EGT tagállamokban szerzett (illetve megszerzendő) jegybevételüket kívánják bázisul érvényesíteni. 
 
2014-től kezdődően a befogadható támogatások mértéke egységesen a tárgyévet megelőző évben EGT tagállamokban szerzett jegybevételen alapul. 

Az erre vonatkozó kérelem benyújtásának részletszabályait a 14/2012(III.6) Nefmi rendelet közeljövőben kiadandó módosítása határozza majd meg. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra