Év közben is választható lesz a kisvállalati adó
EGYÉB ADÓK 2013-02-27
NyomtatásCímkék: KIVA
A kisvállalati adó (kiva) év közben is választható lesz, és bővül a kedvezményezett foglalkoztatottak köre - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten a kormány döntésére hivatkozva.
Az NGM, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) adóügyi fórumán a helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kivába az első évben 10 ezren jelentkeztek át, a szám alulmúlta a várokozásokat.
A nemzetgazdasági tárca könyvelők és pénzügyi vezetők megkérdezésével végzett felmérése szerint sokan kivárnak a kisvállalati adózásba való átlépéssel, mert még nincs elég tapasztalat, nehéz az összehasonlítás és rövid volt a mérlegelési idő - mondta Balog Ádám. Hozzáfűzte: a megkérdezettek a tárgyi eszköz eladásával kapcsolatban fogalmaztak meg félelmet, illetve a célzott kedvezmények szociális hozzájárulási adóban (szocho) való érvényesítése kapcsán.
A kormány ezért kisebb változtatásokat javasol a parlamentnek a kivában. Balog Ádám kifejtette: a jövőben év közben is választható lesz a kiva, emellett a 25 év alatti, 55 év feletti és szakképzetlen munkavállalók után is érvényesíthető lesz a szocho-kedvezmény. Korábbi beruházások értékesítése esetén felmerülő problémákra is megoldást hoz a kormány által kedden elfogadott módosítás, valamint nem fognak rosszabbul járni azok a kivázók sem, akik magasabb készletállománnyal dolgoznak - mondta Balog Ádám.
Pusztán adózással nem lehet megoldani a vállalkozások problémáit, ugyanakkor adózási területen is megteszik amit lehet. Az egészen kicsi adózóknak - 6 millió forint éves árbevételig - dolgozták ki a kisadózók tételes adóját, a katát, amelybe 50 ezren léptek be január végéig, de folyamatosan nő az érdeklődők száma. A katát a kormány javaslata szerint biztosítási ügynökök is választhatják majd - fűzte hozzá.
A pénztárgépeket két lépcsős rendszerben kell bekötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), és bár a teljes rendszer 2014. január elsejével fog felállni, a kasszák legnagyobb részét május elsejével össze kell kötni az adóhivatallal - mondta egy másik aktuális témáról Balog Ádám. Hangsúlyozta: az e-naplóval nem rendelkező pénztárgépek június 30-ig, az e nélküli - jellemzően PC alapú pénztárgépek - december 31-ig működtethetők.
Elmondta, hogy a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötésére vagy egy egyszerű támogatási rendszert dolgoz ki a kormány, vagy az adóból lehet majd leírni a kasszák átalakításának, cseréjének költségeit. Hozzátette: a támogatás pontos módjára és összegére vonatkozó részletekről még nincs döntés.
Balog Ádám kiemelte, hogy idén július elsejével a nagyobb, pénztárgép hálózatokat üzemeltető vállalkozásoknak is fokozott adatszolgáltatási kötelezettségük lesz.
A helyettes államtitkár előadásában kifejtette: a kormány a magyarországi, adózással összefüggő problémákhoz - például túlzott az adócentralizáció, feketegazdaság - igazította adópolitikai céljait. A kabinet a munkajövedelmeket terhelő adókat csökkentette, bevezette a tőkejövedelmek kedvező adóztatását, és az adórendszert úgy alakította át, hogy a jövedelmeket terhelő adók súlyának csökkentésével párhuzamosan növelte a fogyasztási adók szerepét.
Jövőre a fogyasztást terhelő adók súlya meg is haladja majd a munkajövedelmeket terhelő adók súlyát - jelezte a helyettes államtitkár.
A fórum keretében szerdán megalakult az MKIK Közteherviselési Kollégiuma. Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: Magyarország a térséget tekintve rosszul áll az adóterhelésben, ezért a kamara arra biztatja a kormányt, hogy csökkentse a magyar gazdaságot terhelő adókat, és olyan adókat vezessen be, amelyek a vállalkozások számára egyszerűek, áttekinthetőek.
Parragh László jelezte: az MKIK országos előadássorozatot szervez, amelynek keretében fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy több olyan adónem is van, amely a vállalkozások, főleg a kisvállalkozások számára kedvező választás lehet.
Az MKIK elnöke kifejtette: arra biztatják a kormányt, hogy a gazdasági élet szereplőit bevonva alakítsa át a felnőttképzést annak érdekében, hogy a munkára képes társadalmi csoportokat segítsenek hozzá az elhelyezkedéshez.
A következő időszak fontos témái között említette Parragh László az európai uniós források felhasználását is. Úgy vélekedett, hogy Magyarországnak még egyszer nem szabad elkövetnie azt a hibát, amit az előző időszakban, ezért a források legalább kétharmadát - a korábbi mindössze 14 százalékkal szemben - a gazdaságba kell fektetni, a beszállítói láncokat, a vállalkozásokat kell erősíteni. Az európai uniós források elosztásáért felelős intézményrendszert át kell alakítani; ezt az ellenállás ellenére is végig kell vinni - mondta az MKIK elnöke.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja