Február 25-ig kell bevallani a vállalkozói szja-t

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: vállalkozói szja


Az adóhatóság az idén az előző évinél több vizsgálatot tervez az egyéni vállalkozók körében. Ennek indoka, hogy az általuk bevallott jövedelem és fizetett adó minimális a munkaviszonyban szerzetthez képest, egy szabolcsi magánszemély évente átlagosan nyolc-tízszer annyi szja-t fizet be, mint egy egyéni vállalkozó. Hasonlóan kiemelt figyelem irányul idén az őstermelőkre is.

Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésre kötelezett őstermelőknek, magánszemélyeknek valamint evás egyéni vállalkozóknak február 25-ig kell bevallaniuk és befizetniük személyi jövedelemadójukat.
 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2013-as adóévről 203,1 ezer egyéni vállalkozói bevallást dolgozott fel - közülük 187,5 ezren tételes költségelszámolók, 15,6 ezren átalanyadózók voltak -, míg egy évvel korábban még mintegy 251 ezret. A csökkenésben szerepe lehetett, hogy 2013-ban bevezették a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata); az év végén működő közel 76 ezer működő kata-adóalanyból több mint 64 ezer egyéni vállalkozó volt. 

Az adóhatóság honlapján fellelhető adatok szerint a tételes költségelszámoló egyéni vállalkozók bevétele 2013-ban 1815,4 milliárd forintot tett ki, szinte azonos volt az előző évivel. Az egy főre jutó árbevétel az előző évi 7,9 millióról több mint 9,7 millió forintra nőtt.

A NAV által vizsgált egyéni vállalkozói kör 57,7 százaléka nyereséggel, 34 százaléka veszteséggel zárta 2013-at, 19 ezren nullszaldósak voltak. A nyereség mintegy 5,2 százalékkal, 90,1 milliárd forint közeli szintről 94,8 milliárd forintra nőtt, a realizált veszteség 49,8 milliárdról 40,7 milliárd forintra mérséklődött. Az egy főre jutó nyereség 23,9 százalékkal, 687 ezer forintról 829 ezer forintra emelkedett, míg a fajlagos veszteség 8,9 százalékkal, 639 ezerről 696 ezer forintra. 

Az eredmény után 165,6 ezren vallottak vállalkozói szja kötelezettséget, az általuk kimutatott személyi jövedelemadó kötelezettség 9,4 milliárd forint volt, 0,2 milliárddal több, mint 2012-ben.

Az adóhatóság az idén az előző évinél több vizsgálatot tervez az egyéni vállalkozók körében.  Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese ezt az idei ellenőrzési irányelvek ismertetésekor azzal indokolta, hogy az általuk bevallott jövedelem és fizetett adó minimális a munkaviszonyban szerzetthez képest, egy szabolcsi magánszemély évente átlagosan nyolc-tízszer annyi szja-t fizet be, mint egy egyéni vállalkozó. Hasonlóan kiemelt figyelem irányul idén az őstermelőkre is.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra