Fejlesztési adókedvezmény változások

TAO

Nyomtatás
Forrás: Newsbreakers Communications | Szerző: LeitnerLeitner

Címkék: fejlesztési adókedvezmény, állami támogatás


A nagyvállalkozásoknak és azoknak, akik Budapesten, Pest megye jövőben nem támogatott településein és a Közép- és Nyugat-Dunántúl megyéiben terveznek jelentős beruházásokat mielőbb, de legkésőbb június végéig érdemes benyújtaniuk támogatási és fejlesztési adókedvezmény iránti igényüket. – hívta fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

A fejlesztési adókedvezményeket érintő szabályozás július elsejével biztosan megváltozik, de mivel az adótörvény-módosítási tervezet úgy fogalmaz, hogy az új szabályok a kihirdetés utáni napon lépnek hatályba, a társasági adót érintő változások még ennél is hamarabb életbe léphetnek.

A fejlesztési adókedvezmény továbbra is a vállalkozás bejelentése vagy kérelme alapján szerezhető meg. Azonban az adókedvezményre vonatkozó jogosultság elveszik, ha ezt a beruházás megkezdését követően nyújtják be. Mivel a kedvezmény a kérelem, bejelentés benyújtásakor hatályos rendelkezéseknek megfelelően vehető igénybe, a most benyújtott igényekre még a régi szabályok vonatkoznak, ráadásul a beruházás akár évekkel később is megkezdhető.
2014. június 4-én benyújtott adózási saláta törvényjavaslat tartalmazza a fejlesztési adókedvezmények új, 2014-2020-as EU költségvetési ciklusban érvényes szabályait. Ezek, valamint a Bizottság által 2014. március 11-én jóváhagyott 2014. július 1-jétől 2020 végéig alkalmazandó magyar regionális támogatási térkép újrarajzolják az állami támogatások hazánkban igénybe vehető palettáját.

Regionális szempontból a legnagyobb változás Budapesten és Pest megyében lesz. Július 1-jétől Budapesten és több korábban nagy népszerűségnek örvendő Pest megyei településen a nagyvállalati kategóriában már egyáltalán nem adható támogatás; míg a kis- és középvállalkozások kedvezményt csak induló beruházásuk után szerezhetnek majd. Pest megyében ugyan 82 településen ugyan nő, ám 4 településen, a Közép- és a Nyugat-Dunántúlon csökken a támogatás intenzitása és a beruházási célok is szűkülnek.

Ahogy azt a korábbi híradások is összefoglalták a változások nyertesei a kis- és középvállalkozások lesznek, mert esetükben a támogatási intenzitások magasabbak és a feltételek is alacsonyabbak, ráadásul a módosítások eredményeként ezek még kedvezőbbé is válnak. Mindazonáltal a KKV-knak továbbra sem lesz egyszerű fejlesztési adókedvezményhez jutniuk, hiszen a kedvezmény megszerzéséhez ezután is jelenértéken legalább 500 millió forint értékű beruházásra van szükség. A nagyvállalatok be-ruházásait kevésbé érintik a változások, nekik továbbra is jelenértéken meghatározott 3 milliárd forintot kell beruházásra költeniük, ahhoz hogy fejlesztési adókedvezményt szerezhessenek. Ezt változatlan feltételek mellett használhatják fel, azonban a kedvezményre jogosító beruházási formák köre csökken.

Szűkül a jelenértéken 100 millió forint összegű beruházással elérhető kedvezmények köre is. Továbbra is e kedvezőbb beruházási érték mellett vehető majd igénybe a fejlesztési adókedvezmény az élelmiszer higiéniához, a kutatás-fejlesztéshez, a film- és videó gyártáshoz, a részvények tőzsdei bevezetéséhez kapcsolódó és az önálló környezetvédelmi beruházások után. Hasonló kedvezmény érhető el a kormány által kijelölt szabad vállalkozási zónákban is. Ugyanakkor júliustól a széles sávú internet szolgáltatást és energiahatékonyságot szolgáló beruházásra már nem lehet többé csökkentett értékű 100 milliós beruházással fejlesztési adókedvezményt szerezni. A munkahelyteremtést szolgáló beruházások továbbra is beruházási értékre tekintet nélkül támogathatóak.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra