Fiatal gazdák támogatása

Forrás: MTI

Címkék: fiatal gazdák, mezőgazdasági termelők


Még csaknem két hétig, augusztus 16-ig lehet benyújtani pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett, "Fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások" elnevezésű programra.

A fiatal gazdák által elérhető egyszeri, vissza nem térítendő, uniós finanszírozású támogatásra a K and H Bank Zrt. szerint elősegítheti az agráriumban foglalkoztatottak számának növekedését, valamint a mezőgazdasággal foglalkozók átlagéletkorának csökkenését is.

A bank hétfői közleményében emlékeztet rá, hogy még csaknem két hétig, augusztus 16-ig lehet benyújtani pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett, "Fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások" elnevezésű programra.

Tresó István, a K and H Bank Agrárüzletágának fejlesztési főosztályvezetője a közleményben kifejti: a pályázat segíti az uniós források minél nagyobb mértékű lehívását, és elősegítheti az agráriumban foglalkoztatottak számának növekedését, valamint a mezőgazdasággal foglalkozók átlagéletkorának csökkenését is.

A támogatás keretösszege mintegy 4 milliárd forint, amely a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez vehető igénybe, a költségek fedezetére, vagy fejlesztési célra. Ez magában foglalja a termőföld, illetve állatállomány vásárlást, valamint a termelő tevékenységhez kapcsolódó mezőgazdasági vagyoni értékű jogok, gépek, épületek és készletek, egyéb tárgyi eszközök beszerzésének költségeit.

A pályázat keretében azok a 18 és 40 éves kor közötti mezőgazdasági termelők kaphatnak egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, akik most kezdenek gazdaságalapításba. A mostani kiírás azért is nagy jelentőségű - a bank szerint -, mert induló mezőgazdasági vállalkozások utoljára 2009-ben juthattak uniós forráshoz.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra