Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program indul Dél-Dunántúlon

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: fiatal vállalkozók


Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik a Dél-Dunántúli régióban - Somogy, Tolna és Baranya megyében - szeretnének új egyéni vagy mikrovállalkozást indítani, piacképes ötlettel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.

Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program indul a Dél-Dunántúl régióban, a lehetőségekről Kaposváron, Szekszárdon és Pécsett tartanak tájékoztató rendezvényeket - közölte a program lebonyolításában részt vevő Magyar Iparszövetség.
 
A tájékoztatás szerint a Vállalkozz itthon junior! programba való bekapcsolódás regisztrációköteles, amelyet erre a célra létrehozott weboldalon lehet megtenni.
 
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) és konzorciumi partnerei a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), valamint a Magyar Iparszövetség (OKISZ) európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló programja két részből áll.
 
Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik a Dél-Dunántúli régióban - Somogy, Tolna és Baranya megyében - szeretnének új egyéni vagy mikrovállalkozást indítani, piacképes ötlettel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.
 
A programba való bekerülés feltétele továbbá, hogy a fiatal 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Program regisztrált alanya legyen, vagy 25-30 év közötti felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő álláskereső. 

A fiatal vállalkozóknak a program első részében képzésben kell részt venniük, sikeres üzleti terv összeállítása után a pályázat második részébe bekerülő fiatalok közül a legsikeresebbek vállalkozásuk elindításához uniós forrásból maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak - közölte a Magyar Iparszövetség.

A programra 102 millió forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 145-en vesznek részt benne, és vélhetően 85 százalékuk lehet eredményes.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra