FM: lezárult az idei tanyafejlesztési program

Forrás: MTI

Címkék: tanya


A program nyertes pályázatainak listája elérhető az FM, illetve a Herman Ottó Intézet honlapján. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket.

Lezárult az idei Tanyafejlesztési program, a benyújtott 478 pályázatból 253 nyert el támogatást, mintegy 730 millió forint értékben - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
 
V. Németh Zsolt hozzátette: települési térségi fejlesztésekre 200 millió forint, tanyagazdaságok fejlesztésére, illetve új tanyagazdaságok indítására 400 millió, a tanyák lakóépületének felújítására, a lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre pedig 125 millió forint volt a keret.     A tanyafejlesztési pályázatot jövőre is kiírják, és az államtitkár bízik abban, hogy a keretösszeg megközelíti majd az 1 milliárd forintot. 
 
Az idén a települési térségi fejlesztéseknél a gazdák pályázhattak egyebek mellett tanyasi termékek védjegy- és minőségrendszerének bevezetésére, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére. A tanyagazdaságok fejlesztésénél agrártevékenységhez köthető gép- és eszközbeszerzésre, állatállomány, illetve karámrendszer kialakítására, valamint lakó- és gazdasági épület korszerűsítésére lehetett támogatást kérni, 3 millió forint értékben, 75 százalékos intenzitással. 
 
A 40 évnél fiatalabb gazdáknál 90 százalékos volt az intenzitás mértéke. A tanyák lakóépületének felújítására kiírt pályázat keretében maximum 4 millió forint támogatást lehetett elnyerni 75 százalékos intenzitással - mondta V. Németh Zsolt.     
 
A program nyertes pályázatainak listája elérhető az FM, illetve a Herman Ottó Intézet honlapján. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket.

Az álllamtitkár felidézte: a kormány 2011 óta hirdeti meg a programot, azóta közel 1700 pályázat részesült támogatásban, összesen több mint 8,1 milliárd forint értékben. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is 6 alföldi megye és Pest megye délkeleti járásaiból, 724 településről küldhették be pályázataikat az érintettek.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra