Garantiqa: 100 millió forinttal nő a vállalkozások kezességvállalási korlátja

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: kezesség


A vállalkozások hitelezését könnyítő lépést tett a Garantiqa, az egy vállalkozásra jutó kezességvállalási korlátot 150 millióról 250 millió forintra emelte, a társaság a természetes személyek által nyújtott kezességnél a tárgyi fedezet nélküli hitel maximumát 75 millióról 100 millió forintra növelte.

A garanciacég  közleménye szerint az elmúlt évben a kis- és középvállalati szektor (kkv) hitelállománya 8 százalékkal nőtt a jegybanki adatok alapján. A vállalkozások hiteleire készfizető kezességet vállaló Garantiqa jelentős növekedést ért el, tavaly év végére a kezességvállalási portfolió 443 milliárd forintra emelkedett, ami 21 százalékos növekedés.

A Garantiqa kezességvállalásának segítségével 543 milliárd forint hitelt kaptak a vállalkozók, melyeknek többsége mikro- és kisvállalkozás.

Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: az idén is egyértelműen látható a hitelfelvételi kedv erősödése a vállalkozások körében.

Kifejtette: a Garantiqa kezessége révén olyan mikro-, kis- és középvállalkozások is hitelhez juthatnak a bankoktól, amelyek másképpen nem kapnának hitelt, vagy nem feltétlenül jutnának a működésükhöz, fejlesztéseikhez és növekedésükhöz szükséges hitelforráshoz.

Abban bízunk, hogy limit emelése hozzájárul ahhoz, hogy növekedjen a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelállománya és beruházási kedve - tette hozzá a Garantiqa vezérigazgatója.

Hozzátette: egy nap alatt megszülethet a garanciavállalásról szóló döntés, így rövid idő alatt juthatnak forráshoz a vállalkozások.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra