Ha adótartozása van - figyeljen a bankszámlájára

ART

Nyomtatás

Három hónap alatt egymillió levelet küldött az adóhivatal a hazai pénzintézeteknek, a szervezet minden alkalommal azt tudakolta, tartanak-e az adott bankban pénzt a köztartozást felhalmozó magánszemélyek - számolt be a Napi Gazdaság.

Az újság szerdai cikke szerint havonta átlagosan 30 milliárd forinttal növelték az állam bevételeit az év első három hónapjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtói. A kincstárhoz beérkező összesen 92 milliárd forintért a hatóság emberei 472 ezer intézkedést rendeltek el, a legtöbb esetben inkasszót bocsátottak ki.
 
Az adóhivatal szóvivője, Kis Péter András a lapnak elmondta: az adóvégrehajtó egy bank esetében csak egy bankszámlára bocsátja ki az inkasszót. Ha az összeg nem fedezi az elmaradást, az átutalási megbízás a magánszemély adott banknál vezetett többi számlájára, bankbetétjére, takarékbetétjére is kiterjed. 
 
Amennyiben több betéte is van az adósnak, úgy elsőként az alacsonyabb kamatozású megtakarításokat vonja el a NAV, az azonos kamatot hozó tételek közül pedig a korábban lekötött összegek kerülnek előbb az államhoz. 
 
Az is előfordulhat, hogy valakinek forintban és külföldi devizában is van félretett pénze: a köztartozás fejében ilyenkor első lépésként a hazai pénznemben tartott summát inkasszálja az adóhivatal. Az átutalást a NAV forintban kapja meg, ilyenkor a devizavételi árfolyamon számol a bank. 
 
A hivatal az első negyedévben tízezrével intézkedett az adós magánszemélyek munkabérének letiltásáról, valamint az elmaradást maguk előtt görgető cégek és polgárok különféle értékeinek lefoglalásáról is. A NAV az adósok figyelmeztetésével igyekszik elkerülni, hogy végrehajtásra kerüljön a sor. A szervezet az első három hónapban a korábbinál többször, nyolcvanezer alkalommal küldött fizetési felszólítást az érintetteknek - ismertette a szóvivő.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra