Háromnapos ellenőrzést tartott a NAV közutakon

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóellenőrzés, EKAER


Egyebek mellett áfacsalásra utaló jeleket, foglalkoztatási és bejelentési szabálytalanságokat kerestek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszeren (ekáer) alapuló háromnapos ellenőrzéssorozatán - közölte a hivatal szóvivője kedden.

Suller György Attila közleménye szerint a múlt heti ellenőrzéssorozaton a kockázatelemzést végző ekáer-csoportok több olyan gazdálkodót azonosítottak, akikkel szemben megalapozott a gyanú a közösségi importtal és exporttal összefüggő visszaélésre. Emellett kameraadatok alapján kiválasztottak több mint 1400 ekáer-szám igénylésére kötelezett szállítmányt, amelyek közül 801 rendelkezett a szükséges azonosítóval. Az online árukövető rendszerbe bejelentkezett szállítmányok közvetlen ellenőrzése néhány percig tartott - jegyezték meg.

A szóvivő szerint az akció kiemelkedő eredménye egy 75 tonnás, lengyel származású, jelöletlen burgonyaszállítmány lefoglalása volt. De előfordult olyan narancsszállítmány is, amely az országba való belépéstől a következő mérlegelési pontig "elhagyta" szállítmánya jelentős részét, továbbá több tűzifaszállítmány is a NAV látókörébe került.

Az akció alatt a tartozásokat is vizsgálták, ennek nyomán több, milliárdos kintlévőséget tovább vizsgál a hivatal. Az érintettek társadalombiztosítási bejelentési kötelezettségét is ellenőrizték, és több esetben bebizonyosodott, hogy a munkáltatók elmulasztották bejelenteni alkalmazottaikat.

Szintén többször előfordult, hogy eltért egymástól a szállítmány bejelentésben szereplő és tényleges súlya. Emellett 143 kockázatos élelmiszerszállítmánynál mulasztották el a bejelentést, két esetben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is eljárást indított.

A közlés szerint a március elsejéig tartó próbaüzemben az ehhez hasonló akciók eredményeinek értékelése, az érintett gazdálkodók visszajelzései alapján a rendszer finomhangolása várható. Az ekáer-szám hiánya miatt nem szabtak ki mulasztási bírságot, de minden ellenőrzött gazdálkodót tájékoztattak a január 1-je óta hatályos kötelezettségeikről.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra