Hetven adózó kapott kockázatos minősítést a NAV-tól

ART

Nyomtatás

Az adóhatóság a héten értesíti a gazdálkodókat a minősítés eredményéről. Minden cég tiszta lappal indult, hiszen csak a 2016. január elseje után elkövetett jogsértésért jár a kockázatos minősítés. A NAV az ügyfélkapun keresztül az elektronikus tárhelyre küldi a besorolásról szóló értesítést. Aki nem ért egyet a besorolásával, a minősítéstől számított 6 hónapon belül kifogást nyújthat be az adóhatósághoz.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által minősített mintegy 560 ezer adózóból csaknem 190 ezer cég adózói életútja alapján a megbízható, jó adózói csoportba került, átlagos besorolást mintegy 370 ezer gazdálkodó kapott, míg az elmúlt negyedévben elkövetett jogsértések miatt 70 adózónak máris rossz, kockázatos minősítést kellett adni - ismertette Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. 
 
Az államtitkár elmondta, az adóhatóság a héten értesíti a gazdálkodókat a minősítés eredményéről. Hangsúlyozta, minden cég tiszta lappal indult, hiszen csak a 2016. január elseje után elkövetett jogsértésért jár a kockázatos minősítés.      

A NAV az ügyfélkapun keresztül az elektronikus tárhelyre küldi a besorolásról szóló értesítést. Aki nem ért egyet a besorolásával, a minősítéstől számított 6 hónapon belül kifogást nyújthat be az adóhatósághoz.    

Érdemes megbízható, jó adózónak lenni, hiszen bizonyos mulasztásoknál nem kell bírságot fizetni, máskor csak az átlagos bírság felével kell számolniuk a megbízhatóként számon tartott adózóknak. Emellett ellenőrzésük legfeljebb 180 napig tarthat, és évente egyszer automatikus részletfizetési lehetőséget kapnak. További előny, hogy számukra 2017-ben és 2018-ban csökken az áfakiutalás átfutási ideje.      

A kockázatos minősítésű adózóknál ezzel szemben az ellenőrzés határideje 60 nappal hosszabb az általánosnál, az áfakiutalás határideje mindig 75 nap, az ellenőrzési eljárásban megállapított késedelmi pótlékuk naponta a jegybanki alapkamat ötszörösének 365-öd részére emelkedik, adó- és mulasztási bírságuk minimuma és maximuma magasabb az átlagosnál, és a kiszabásuk nem mellőzhető.    

A kedden benyújtott adócsomag bővíti a kockázatos besorolás feltételeit. Ha a cégnél a tárgyévben és az azt megelőző öt évben a revizorok által megállapított adókülönbözet meghaladja a tárgyévre megállapított adóteljesítményének a 70 százalékát, a javaslat elfogadása esetén kockázatos adózóként tartja majd számon a céget a hivatal. Az is kockázatos adózói minősítést eredményez, ha a gazdálkodónál a tárgyévet megelőző két év mulasztási bírságainak az összege meghaladja a tárgyévre megállapított adóteljesítményének a 70 százalékát.  

Tállai András a tavaszi adócsomagról tartott sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva elmondta, a cafeteriával kapcsolatos változásokat nem tartalmazza az adócsomag, de ha a parlamenti vitában a kormány, illetve az Országgyűlés többsége, a frakciók egyezségre jutnak, az is belekerülhet a törvényjavaslatba.     A jövő évi költségvetési törvényjavaslat elkészítésekor figyelembe vették az adójavaslatokat, különösen a dohánytermékek esetében.    

Az államtitkár egy másik kérdésre válaszolva kifejtette, hogy teljesen átalakították a NAV végrehajtási rendszerét. Az átalakítás nem csökkentette a NAV bevételeit, amelyek április 30-áig 4,5 százalékkal, 169 milliárd forinttal haladták meg az előző évit. Mint elmondta, a végrehajtás korábban abból állt, hogy fizetési felszólításokat küldtek ki, illetve inkasszót nyújtottak be az adózó számlájára. Ha 20-a volt a határidő, és az összeg 21-én nem volt a NAV számláján, már 22-én benyújtották az inkasszót. Most 7 nap után kerül sor erre, és az adózók fele saját maga egy-két napon belül befizeti elmaradt adóját, ami nem végrehajtási bevételnek minősül. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra