Hogyan állunk a CSOK-kal?

Forrás: MTI

Címkék: CSOK


Több mint tízezren igényelték eddig az új családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a bankoknál, 6 és 10 millió forint között szóródik a csok mellé igényelt hitel átlagos összege - derült ki a pénzintézetek tájékoztatásaiból, amelyek elsősorban 2017-re várják a komolyabb felfutást az új lakások számának növekedésével.

Az igénylések több mint felét befogadó OTP Banknál 5147-en igényelték az új csokot, 784-en a kamattámogatott hitelt, míg 43-an éltek az áfa-visszaigényléssel. A bank tájékoztatása szerint az emelkedő lakásárak hatására nőtt az átlagos igényelt összeg, a befogadott havi volumen pedig majdnem duplájára emelkedett az első hónapokhoz képest.

Az OTP-nél, ahogy a többi banknál is, elsősorban használt lakás vásárlására igénylik a csokot, a kérelmezők 70 százaléka, új lakás építésére 23 százalék, vásárlására 4,6 százalék, míg bővítésre 2,4 százalék kér állami támogatást. Az igényelt hitel átlagos összege 6,2 millió forint, a legtöbb igénylést Pest és Hajdú-Bihar megyében, valamint a fővárosban nyújtják be. A bank idén országosan 20-40 ezer igénylőt vár, 60 milliárd forintot meghaladó összegben.

A Takarékbank június végéig 1977 csok-igénylést fogadott be, a 10 plusz 10 millió forintos kamattámogatott hitelre 369, az áfa-visszaigénylésre pedig 297 igénybefogadás történt. Az átlagos igényelt hitelösszeg a kamattámogatott hitel esetében 5,9 millió forint. A bank szerint a lakásárak növekedése nem befolyásolta a csok iránti igényléseket, a bank tapasztalata szerint az ügyfelek az év elejéhez képest egyre inkább konkrét kérdésekkel, igényekkel keresik fel a takarékfiókokat.

Az igénylők 23,9 százaléka a Takarékbanknál is új lakás építésére vagy vásárlására, 71,4 százaléka használt lakás vásárlásra, 4,6 százaléka pedig bővítésre használná a csokot. Az új lakás építésére, vásárlására a takarékok által befogadott igénylésekből a legfeljebb 2 gyermekesek aránya 45 százalék, a három vagy több gyermekeseké pedig 55 százalék. A bank szerint a jövő év első felében lehetnek újabb kiemelkedő igénylési számok a nyáron megkezdett lakásépítések hatására.

A K&H Bank tájékoztatása szerint csaknem 1700-an igényelték a megújult csokot július elejéig, az igényelt támogatások összege elérte a 4,2 milliárd forintot. Ebből a 10 millió forintos vissza nem térítendő csok támogatás 1,4 milliárd forintot tett ki, az igényelt áfa-támogatás összege pedig meghaladta a 900 millió forintot. A K&H Banknál a támogatások mellé összesen 8,8 milliárd forint összegben igényeltek hitelt az ügyfelek. Ez azt jelenti, hogy a támogatást igénylő ügyfelek háromnegyede hitelt is kért a támogatás mellé, a hitelek átlagösszege pedig 7 millió forint volt.  

Az ügyfelek 65 százaléka használt lakás vásárláshoz igényelte a támogatást, míg 29 százalék lakásépítési célra, és mindössze 4 százalék igényelte új ingatlan vásárláshoz. A K&H előrejelzése szerint az újlakás-építéseknél jövőre várható komolyabb fellendülés: 2017-ben a mostani szinthez képest a duplájára emelkedhet az új építésű lakások száma.

A Budapest Banknál 10 millió forint körüli az átlagos igényelt hitelösszeg, a bankhoz hetente több tucat igénylés érkezik. Mint írták, továbbra is erősebb a kereslet a használt lakások iránt, és leginkább az 1 és 2 gyermekesek igényelték a csokot.

Az UniCredit Bank február eleje óta fogadja az igényeket, eddig csaknem ezren igényelték a csokot, az adó-visszatérítést és a kamattámogatott hitelt. A három vagy több gyermekes családok által igényelt kamattámogatott hitel átlagos összege a banknál meghaladja a 9 millió forintot. Az építési célból igényelt támogatások száma nőtt az év eleje óta, jelenleg meghaladja a 25 százalékot, ám az ügyfelek többsége továbbra is használt lakás vásárláshoz igényli a támogatást.

Az MKB Banknál január óta a támogatásokkal kapcsolatos igénylések száma elérte a 400-at, 9 millió forint az átlagos hitelösszeg. A lakásárak növekedésével párhuzamosan érezhető a hitel iránti érdeklődés növekedése, illetve az átlagos hitelösszeg is emelkedett. Január óta továbbra is inkább az egy-két gyermekesek az igénylők, míg a háromgyermekesek, akik új lakásra igénylik a 10 milliós csokot, 27 százalékos arányt képviselnek. Az újlakás-piac kínálati sajátosságai miatt (a társasházi építkezések jövőre készülnek el) 2017-ben várható dömping - vélik az MKB Banknál.

A CIB Banknál az igénylők 73 százaléka kamattámogatott vagy piaci hitellel együtt veszi fel a csokot, az áfa-visszaigénylést kevesebben kérték a csok mellé, illetve önmagában is. A csok mellé elérhető Otthonteremtési Hitelt átlagosan 8,45 millió forint összegben igénylik, míg piaci kamatozású hitelt a csok mellé átlagosan 9,44 millió forintos összegben igényelnek.

Az Erste Bank tájékoztatása szerint a hiánytalanul beérkezett igénylések harmadát teszik ki a csokos igénylések, a bank további növekedésre számít az év hátralévő részében. A befogadások mintegy 30 százalékánál vállalnak az igénylők további gyermekeket - tájékoztatott a bank.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra