Jelentősen javult a forgalmi adók beszedésének hatékonysága

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: digitalizáció


A 2014-ben indult digitalizációs folyamatnak köszönhetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a valós idejű adatok beszerzésével nagyobb hangsúlyt tud fektetni a szürke gazdaság szereplőire, miközben a fehér gazdaságban szereplők kevesebb ellenőrzést, sőt segítséget is kaphatnak az adminisztrációs feladataik elvégzéséhez.

Jelentősen javult a forgalmi típusú adók beszedésének a hatékonysága 2014 óta, 2015-ről 2016-ra mintegy százmilliárd forinttal több került ebből az adónemből a költségvetésbe - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a Soproni Egyetemen.
 
Izer Norbert elmondta, hogy egy múlt héten kiadott jelentés szerint a digitalizáció fejlesztésének köszönhetően 2014 és 2016 között kilenc százalékponttal,  22 százalékról 13 százalékra csökkent az áfarés,  azaz a költségvetésből kieső áfabevétel, ami a régiós átlag fele. 
 
A kormányzat célja, hogy még hatékonyabban szedje be a forgalmi típusú adókat, mert az áfarendszernek a költségvetés stabilitását kell biztosítania. A forgalmi típusú adók súlyát szeretnék megtartani.
 
A jövőben a jövedelemadók és a munkát terhelő adók esetében képzelhető el csökkenés - mondta az államtitkár.
 
Beszélt arról is, hogy a 2014-ben indult digitalizációs folyamatnak köszönhetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a valós idejű adatok beszerzésével nagyobb hangsúlyt tud fektetni a szürke gazdaság szereplőire, miközben a fehér gazdaságban szereplők kevesebb ellenőrzést, sőt segítséget is kaphatnak az adminisztrációs feladataik elvégzéséhez. 
 
Kitért arra is, hogy a 2014-ben bevezetett online pénztárgép rendszerben 200 ezernél is több pénztárgépet regisztráltak, az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben  (ekr) 140 ezren szolgáltatnak adatokat, a számlázóprogramok bekötésével eddig mintegy tízmillió számla érkezett az adóhatósághoz, s naponta mintegy 23 ezer étel- és ital-automata küldi az adatokat. 
 
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke is arról beszélt, hogy 2014 után "komoly fejlődési folyamat" valósult meg a NAV-nál, s ezt a Nemzetközi Valutalap (IMF) jelentése is alátámasztja, amely "elismerően" szólt a magyar gazdaság fehéredésének folyamatáról. A digitalizáció segít a határokon átívelő áfacsalások felderítésében is - tette hozzá.
 
Kitért arra is, hogy a 2018-2022-es magyarországi konvergenciaprogramból kiolvasható az adóelvonás csökkentésének szándéka. A bruttó hazai termék (GDP) arányában az összes adóelvonás 2016-ban még 39,7 százalék volt, 2019-re ezt 37,6 százalékra becsülik, 2022-re pedig 35,5 százalék az előirányzat. 
 
Az ÁSZ elnöke szerint ahhoz, hogy a kedvező növekedési tendencia fennmaradhasson, a digitalizáción, a gazdaság fehéredésén túl arra is szükség van, hogy minden elköltött forinthoz eredménycél legyen rendelve, s ehhez kapcsolódóan mérés és számonkérés is legyen. 
 
Domokos László meglátása szerint a forgalmi adóból befolyó többletbevételt más adónemeknél vissza lehetne adni kedvezmények formájában. Példaként említette a személyi jövedelemadó és a munkabért terhelő járulékok csökkentését, mert ez nem csak a gazdaság további fehéredését szolgálná, de hosszú távon gazdasági növekedést is hozna, csökkentené a versenyhátrányt - mondta az elnök.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra