Jóváhagyta a társasági adó információcseréjének szabályozását az Európai Unió Tanácsa

TAO

Nyomtatás

Az európai uniós tagországok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsülésén (Ecofin) elfogadták "az agresszív vállalati adótervezés" elleni uniós bizottsági javaslatot, amelynek értelmében a tagállami hatóságoknak automatikusan meg kell osztaniuk egymással a társasági adóbefizetési információkat - tájékoztatott közleményében az Európai Unió Tanácsa szerdán.

Az elfogadott szabályozás az unió adóelkerülés elleni csomagjának részeként az unión belüli tisztességtelen adózási gyakorlatok ellen, az uniós országok bevételében adókiesést okozó társaságiadó-kikerüléssel szemben kíván fellépni.

Ez az összeg 50-70 milliárd eurót (1 euró mintegy 310 forint) tesz ki évente Európában - áll a tájékoztatásban.

Az információk megosztására érvényben lévő szabályok kiegészítéseként előírják, hogy az unió területén működő, globálisan évi 750 millió euró feletti árbevétellel rendelkező multinacionális vállalatok országonként tegyék közzé, mekkora nyereséget termelnek, és mennyi adót fizetnek. A bevételre, nyereségre, befizetett adóra, tőkére, megtakarításokra, tárgyi eszközökre és a munkavállalók számára vonatkozó információkat az adott tagállamnak minden olyan ország hatóságaival meg kell osztania, ahol a cég tevékenységet folytat.

Az országonkénti jelentés arra fogja ösztönözni a vállalkozásokat, hogy abban az országban tegyenek eleget adózási kötelezettségeiknek, amelyben a nyereséget termelik. Emellett a cégek kötelesek lesznek összesített adatokat közölni az unión kívül fizetett adóikról is. A tájékoztatás szerint az információk öt évig lesznek elérhetők.

Az elfogadott szabályozás szerint az irányelv a jelentések benyújtására az üzleti év zárásától számított 12 hónapos határidőt hagy, és további három hónapot ad az automatikus információcsere elindítására.
   
Az irányelv lehetőséget biztosít arra is, hogy a tagállamok szankciókkal sújthatják azokat a multinacionális cégeket, amelyek nem tesznek eleget jelentési kötelezettségüknek.

Az Európai Unió Tanácsának közleménye arról is tájékoztatott, hogy a tanácskozáson részt vevő politikusok irányelvet fogadtak el a minimális általános áfakulcs 15 százalékos mértékének további két évig való fenntartásáról.

Mint írták: a minimális általános adómérték célja, hogy megakadályozza a tagállamok által alkalmazott áfakulcsok túlzott eltérését.

A 15 százalékos minimális általános adómértékről szóló irányelv 2016. január 1-jétől 2017. december 31-ig marad érvényben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra