Júliustól vehető igénybe a gyermekvállalási támogatás és a kamattámogatott hitel használt lakásokra

Forrás: MTI

Címkék: CSOK


Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás

Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
 
Novák Katalin a fiatal házasok gyermekvállalási támogatásáról elmondta, azt minden új gyermeket vállaló 18 és 40 év közötti nő igényelheti, aki első házasságában él, és legalább három év munkaviszonnyal rendelkezik. Legfeljebb 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel vehető fel, és júliustól számítva három évig áll majd nyitva ez a lehetőség.
 
A törlesztést az első, a 2019. július 1-je után született gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik és a tőketartozás 30 százalékát is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a kölcsön további részét teljes egészében elengedik, így akár vissza nem térítendő támogatássá is válhat ez a lehetőség.
 
Ha a maximális 10 millió forintos összeget veszik fel a szülők, akkor a havi törlesztőrészlet 50 ezer forint lesz, 20 éves futamidővel.
  
A támogatást azok is igénybe vehetik, akik már házasok és már van gyermekük, de csak további gyermek után kérhető a kölcsön.
 
A csok mellé kapható kedvezményes hitel már használt lakásokra is felvehetővé válik, vagyis a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására.
  
A használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének a feltétele volt.
  
A jelzáloghitelek egy részének átvállalása úgy változik, hogy már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállalnak át. Ez a lehetőség a kamattámogatott csok-hitelek esetén is érvényes.
 
A legalább négygyerekes nők szja-mentességét várhatóan a jövő évtől vezetik be, és ez nemcsak a 18 év alatti gyerekek esetén érvényes, hanem a felnőtt gyerekek után is, egészen a nyugdíjig. Az adómentesség kizárólag a munkából származó jövedelemre igaz, tehát például az osztalékból származóra nem lehet igénybe venni.
 
A nagyszülői gyedet csak még aktív, tehát dolgozó nagyszülők vehetik igénybe, nyugdíjasok nem, és a gyed extra nem terjed ki rá, tehát ha a nagyszülő visszamegy dolgozni, akkor a gyed folyósítása megszűnik.
 
Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja: a kormány legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja a legalább három gyermeket nevelő családok esetében 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással, amely az autó árának maximum 50 százalékát teheti ki. Ezt nem utólag térítik vissza, hanem már ennyivel kevesebbet kell eleve kifizetni.
  
Az intézkedések költségvetési fedezete biztosított, jövőre nagyságrendileg 150 milliárd forintot fordítanak ezekre, idén pedig értelemszerűen ennek felét, de ez azon is múlik, mennyien veszik igénybe a lehetőségeket.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra