KAVOSZ: a fagykár sújtotta gazdák is kaphatnak teljes támogatást az Agrár Széchenyi Kártya hitelhez

Forrás: MTI

Címkék: fagykár


A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) konstrukció keretében - közölte a KAVOSZ Zrt. pénteken

A KAVOSZ közleménye szerint a Földművelésügyi Minisztérium a fagykárt szenvedett és Agrár Széchenyi Kártyával már rendelkező, illetve a konstrukció keretében 2016. november 30-ig hatályos hitelszerződést kötő vállalkozásoknak a jelenlegi 4 százalékos kamat- és kezesi díjtámogatáson felül további, akár teljes hiteldíj-támogatást nyújt a 2016. július 22. után esedékes díjtételeknél az adott hitelügylet teljes futamidejére.

 A Széchenyi Kártya programot működtető KAVOSZ hangsúlyozza: az állam az érintett agrárvállalkozás "ültetvény" besorolású földterületei után hektáronként legfeljebb 500 ezer forint hitelkeretig teljes költségtérítést biztosít, azaz 100 százalékos kamat-, kezességi díj-, illetve kezelési költségtámogatással, valamint egyéb költségek megtérítésével segíti a fagykárt szenvedett vállalkozások akár nulla költségű szabad felhasználású finanszírozási forráshoz jutását az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy azok az agrárvállalkozások élhetnek ezzel a lehetőséggel, amelyek az erről szóló rendeletben nevesített településeken székhellyel, telephellyel rendelkeznek. A támogatás mértéke függ a vállalkozás ültetvény minősítésű földterületének nagyságától, valamint a rendelkezésére álló szabad támogatási keret mértékétől, továbbá meg kell felelni a rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek.

A KAVOSZ adatai szerint az Agrár Széchenyi Kártyát több mint 9000 gazdálkodó igényelte, az átadott kártyák száma megközelíti az 5000-et, a kihelyezett hitelösszeg pedig meghaladja a 37 milliárd forintot, az átlagos hitelösszeg az idén létrejött ügyletekben 8,6 millió forint.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra