Kavosz: biztonságos és népszerű a Széchenyi Kártya

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Széchenyi kártya


A napokban feltárt csalások ellenére biztonságos és népszerű a Széchenyi Kártya, a programban alkalmazott négyszintű szűrésnek, a közreműködő szervezetekkel, a hatóságokkal való hatékony együttműködésnek köszönhetően a csalók minden esetben rövid időn belül lebuknak - közölte a Széchenyi Kártya Programot koordináló Kavosz Zrt. csütörtökön.

Felidézik, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közlése szerint csaknem ötszázmillió forint értékben elkövetett vállalati hiteleket érintő csalássorozatot sikerült feltárni.  A Kavosz hangsúlyozza, hogy a NAV által jelzett ügyérték csak mintegy 30 százaléka, azaz kevesebb, mint 170 millió forint kapcsolódik meg nem térült Széchenyi Kártya hitelügyletekhez, a fennmaradó érték egyéb, különböző bankok által forgalmazott vállalati hiteleket érint. A bűnszervezet által felvett hitelekből 174 millió forint már megtérült a finanszírozó bankok részére - írja közleményében a Kavosz.
 
A Széchenyi Kártya igénybevételének feltételeit az első évek tapasztalatai alapján a Kavosz Zrt. a partnerbankok közreműködésével jelentősen szigorította. A sikerességet pedig jelzi, hogy a szigorítás ellenére a programban a kihelyezés összege a válság első éveiben  - egyedüliként a vállalati hitel szegmensben - növekedett, a nem teljesítő hitelek állománya 5 százalék körüli, amely messze a legalacsonyabb a vállalati hitelek körében - írták.
 
A Kavosz szerint a 13 éve futó Széchenyi Kártya Program az elmúlt évtized legsikeresebb hazai vállalkozásfejlesztési terméke. A Széchenyi Kártya Program keretében eddig összesen 290 ezer igénylést regisztráltak, 215 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelek összege 1430 milliárd forint.
 
A programban évente 130-140 milliárd forint összegű hitelt folyósítanak, valamennyi hiteltípushoz állami kamattámogatás- és kezesi díjtámogatás kapcsolódik, amely lényegesen csökkenti a vállalkozások által fizetendő hiteldíjakat. Az éven túli fejlesztési hitelekhez biztosított kamattámogatás például 5 százalékos mértékű, amelynek következtében a nettó ügyleti kamat jelenleg 0,92-1,42 százalék körüli terméktípusonként eltérően. 
 
A Széchenyi Kártya Programon belül legkeresettebb a szabad felhasználású folyószámlahitel, amelynek keretében legfeljebb 25 millió forint hitelösszeget lehet igényelni, akár tárgyi fedezet nélkül. A kiemelkedően kedvező feltételek és az egyszerű igénylés miatt időről-időre próbálkoznak csalók is, de ezek száma az évi átlag 19-20 ezer igényléshez képest elhanyagolható, mértéke még ezrelékekben sem mérhető - tájékoztatott a Kavosz Zrt.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra