KAVOSZ: jégkárra hiteltámogatás - következnek a fagykárkifizetések

Forrás: MTI

Címkék: fagykár, jégkár


A jégkárt szenvedett Agrár Széchenyi Kártyával rendelkező 900 agrárvállalkozás 6 milliárd forint teljesen ingyenes 3 éves lejáratú hiteltámogatást kapott, a KAVOSZ-nál most már a fagykárra kidolgozott hasonló konstrukción dolgoznak - mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a jégkár esetében 170, majd később 400 településre terjedt ki a lista, amely alapján a kedvezményes hitelt igényelhették a gazdák, a fagykár esetében ez a lista 800 települést tartalmaz.

A jégkárt szenvedett területek leginkább Bács-Kiskun-Szolnok megyében találhatók, ezt követi Csongrád, Szabolcs és Hajdú-Bihar. A fagykár esetében a területi elosztást még nem tudják, hiszen a gazdálkodók jelenleg jelentik be igényüket a területi VOSZ-irodákban. 

A vezérigazgató hangsúlyozta: az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció egyik ágaként működik ez a teljesen ingyenes biztosítási szolgáltatás, amelyet a múlt év végétől működtetnek. A különösen kedvező, hektáronként maximum 500 ezer, és ültetvényenként legfeljebb 25 millió, illetve 50 millió forintos hitel nem kártalanítás - amihez a gazdák más forrásokból juthatnak -, de komoly segítséget nyújthat a kárt szenvedett gazdálkodóknak működésük fenntartásához.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra