Kérdések és válaszok az éttermi vendéglátás áfájáról II.

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: www.nav.gov.hu

Címkék: éttermi vendéglátás


Gyakran ismételt kérdések az étkeztetési szolgáltatásra alkalmazható kedvezményes adómértékkel összefüggésben II.

1.    Termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás valósul meg az olyan melegkonyhás önkiszolgáló étterem esetén, ahol biztosított a fogyasztáshoz asztal, ülőhely, megfelelő evőeszköz, szalvéta, azonban az asztalokat nem szedik le, hanem kiírásban hívják fel a vendéget a tálca visszavitelére?
 
Az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során alkalmazható kedvezményes adómérték tárgyában 2016. december 7-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján megjelent tájékoztató alapján a szolgáltatásnyújtásnak történő minősítéshez nem feltétlenül szükséges, hogy az ételt, italt felszolgálják, tehát az önkiszolgáló étkezőhelyeken is megvalósulhat szolgáltatásnyújtás. Így abban az esetben, ha az étel, illetve a helyben készített alkoholmentes ital helyben fogyasztásra történő értékesítése úgy valósul meg, hogy a helyben fogyasztáshoz megfelelő környezet, eszközök (pl. asztal, ülőalkalmatosság, evőeszközök, szalvéta, stb.) biztosított, önmagában az a körülmény, hogy a tányérokat, tálcákat nem szedik össze (mert az a vendégek feladata), még nem eredményezi azt, hogy a kérdésben szereplő ügylet termékértékesítésnek minősül.
 
2.    Milyen adókulcsot alkalmazzon a menüvel kapcsolatban az étterem, ha a vendég már előre jelzi, hogy a levest helyben kívánja elfogyasztani, míg a második fogást elvitelre kéri? 

A kérdésből következően a vevő már a rendeléskor jelzi, hogy a menü egy részét helyben fogyasztja, a második fogást pedig elvitelre kéri, így – tekintettel arra, hogy a helyben fogyasztással, mint szolgáltatással együtt az elvitelre történő értékesítéssel egy termékértékesítés is megvalósul – az ügyletet meg kell bontani. Az étkeztetési szolgáltatásokra vonatkozó kedvezményes adómérték [feltéve, hogy a kedvezményes kulcs alkalmazására vonatkozó egyéb feltételek (pl. megfelelő SZJ szám) is teljesülnek] kizárólag a szolgáltatásra alkalmazható, míg az elvitelre értékesített étel az adott termékre vonatkozó adómértékkel adózik. 

3.    A helyben készített, nem alkoholtartalmú italok körébe tartozik a jellemzően gyorséttermekben használt italkészítő automatából a sűrítményből szódavíz hozzáadásával kiszolgált szénsavas üdítőital is. Kérdésként merült fel, hogy az automata által a vízhez szénsav hozzáadásával készített szódavíz tekinthető-e helyben készített italnak? 

A vízhez az adott vendéglátóhelyen szénsav hozzáadásával készített szódavíz helyben készített italnak minősül, így az egyéb feltételek fennállása esetén (ha egyébként az SZJ 55.30.1 alá tartozó szolgáltatásnyújtás történik), az ügyletre a kedvezményes 18 %-os áfa kulcs vonatkozik.
 
4.    Egy étterembe egy csoport érkezik, a számlát nem személyenként, hanem egyben kérik kiállítani. A csoport helyben készített narancslevet is fogyaszt. A vendégek egy része alkoholt is kér a narancslébe (vodka narancs). Hogyan alakul ezen italok általános forgalmi adó mértéke? 

Az alkalmazandó általános forgalmi adó mértékének meghatározásánál fontos szempont, hogy a vendég rendelése mire irányul. Ha a vendég „helyben készített” narancslét rendelt, akkor az – a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó egyéb feltételek fennállása esetén – a kedvezményes 18%-os adómérték alá tartozik. A vendég által rendelt vodka a 27 %-os adómérték alá tartozik. Amennyiben pedig a vendég vodka-narancsot rendelt, akkor ez az ital, tekintettel arra, hogy az alkoholtartalmú italok még helyben készítés esetén sem tartozhatnak a kedvezményes adómérték alá, szintén 27%-os adókulccsal adózik. Az, hogy a szolgáltatatásról a számlát nem személyenként, hanem egyben kérik kiállítani, a szolgáltatás adómértékét nem befolyásolja. 

5.    Munkahelyi étkeztetésnek minősül-e az étkeztetési szolgáltatás attól, hogy a vendég SZÉP kártyával fizet? 

Egy adott étkezőhelyi szolgáltatásnyújtás önmagában attól, hogy az ellenérték megtérítése SZÉP kártyával, szociális kártyával, étkezési utalvánnyal, vagy más ezekhez hasonló pénzhelyettesítő eszközzel történik, nem minősül munkahelyi étkeztetésnek.

6.    Az étteremben a melegkonyhás étel mellett felszolgált, egyébként az étlapon önálló árral szereplő savanyúságra, illetve süteményre lehet-e alkalmazni a kedvezményes adókulcsot? A felszolgált savanyúságot, süteményt nem az étterem készíti, hanem egy másik adóalanytól készen vásárolja. 

Olyan esetben, ha a főzőkonyhát üzemeltető vendéglátó egység nem mindent maga állít elő, hanem – hangsúlyozottan – kiegészítő jelleggel pl. süteményt, savanyúságot készen szerez be mástól, és ezeket is felszolgálja a saját maga által készített ételek mellett a vendégei részére, akkor ezek a kiegészítő ételek az étkezőhelyi szolgáltatás részévé válnak, azok elkülönített kezelésére nincs szükség. Tehát amennyiben a szolgáltatás az SZJ 55.30.1 alá tartozik, úgy arra a kedvezményes adómérték alkalmazandó. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra