Kevés a céltudatos kis- és középvállalkozó Magyarországon

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A hazai vállalkozástámogatói intézmények sokféle szolgáltatással tudnak segítséget nyújtani a vállalkozásoknak. "Kell, hogy legyen 5-6 éves üzleti terv, benne a fejlesztési és finanszírozási tervekkel, a humánerőforrásra vonatkozó elképzelésekkel, és a termékek gyártását és piacra juttatását övező jogi, vagy akár szabadalmi dokumentációval"

Sok vállalkozásnál komoly problémát okoz az üzleti terv elkészítése, részleteinek, ok-okozati összefüggéseinek bemutatása - véli a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.
 
A cég szerdai közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyes multinacionális cégek beszállítói körébe sok olyan vállalkozás kerülne be, amelyek magas színvonalon, jó minőségben gyártanak, ugyanakkor a kiválasztottak leginkább a  menedzsment-képességekben tűnnek ki versenytársaik közül - magyarázta Csuhaj V. Imre, az alapkezelő igazgatóságának elnöke a közleményben.
 
A szakképzett munkaerő folyamatos utánpótlásának biztosítása, a financiális kihívások kezelése, a partnerekkel való gördülékeny kapcsolattartás során a bizalom felépítése, mind nehezen számszerűsíthető tulajdonságok. „Azonban mégis ezek azok a képességek, amelyek versenyelőnyt biztosítanak, és azt a kicsi pluszt adják, amivel az ember elnyer, vagy nem nyer el milliárdos megbízásokat.” – mutat rá Csuhaj V. Imre. Ehhez nemzetközi gyakorlat, magas szintű nyelvismeret, korábbi vállalatoknál szerzett tapasztalatok, és jó elemzői, rendszerezői képesség is kell. "Jó eséllyel, mindenki, aki született menedzsernek tartja magát, az valójában nem az, legfeljebb volt egy-két jó húzása" - vélekedett.
 
Csuhaj V. Imre szerint a hazai vállalkozástámogatói intézmények sokféle szolgáltatással tudnak segítséget nyújtani a vállalkozásoknak. "Kell, hogy legyen 5-6 éves üzleti terv, benne a fejlesztési és finanszírozási tervekkel, a humánerőforrásra vonatkozó elképzelésekkel, és a termékek gyártását és piacra juttatását övező jogi, vagy akár szabadalmi dokumentációval" - sorolta. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. nemcsak az állami tőkejuttatás lebonyolítását végzi, hanem a felsoroltak biztosításában is segédkezik. megjegyzik azonban, hogy a megvizsgált és érdeklődő vállalatok áttekintése során nem voltak kedvezőek tapasztalataik a kkv-k jövőbeni céljaikkal kapcsolatos tudatosságáról.
 
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. a Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaság. Az alapkezelő feladata a Regionális Operatív Programok keretéből felállított SZTA 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kkv-szektor felé. Az alapkezelő 2015 végéig 120-150 projekt lebonyolítását célozza meg. Az SZTA ösztönzi gazdaság növekedését, foglalkoztatás bővítését, a leszakadó régiók felzárkózását.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra