K&H: a kkv bizalmi index alapján ismét romlott a kis- és középvállalkozások hangulata

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Kkv


Tavaly az utolsó negyedévben a kkv bizalmi index alapján ismét romlott a kis- és középvállalkozások hangulata, a mutató mínusz 15 pont volt, 5 ponttal alacsonyabb, mint a harmadik negyedévben - mondta Németh László, a K&H Bank kkv marketing főosztályának vezetője a pénzintézet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a kkv-k várakozása a gazdaságpolitika és a közterhek változásának alakulását tekintve jelentősen romlott, emellett úgy vélik, számukra nehezen elérhetőek az uniós források.

Az index tízéves története során mindössze kétszer, az első Gyurcsány-kormány 2004 őszi, és a Fidesz-kormány 2010 tavaszi megalakulásakor mutatott pozitív értéket - jegyezte meg Németh László.

Kifejtette: az elmúlt tíz év tendenciái alapján egyértelműen megállapítható, hogy a hazai vállalkozások helyzetét legnagyobb mértékben a vevői kapcsolatok, a kormányzati gazdaságpolitika, a közterhek változása, valamint a pénzügyi várakozások határozzák meg.     Ezt tükrözi, hogy az index a választásokat megelőző felfokozott várakozások idején, a kkv-kat érintő adókönnyítések és a makrogazdasági környezet javulása esetén mutatta a legjobb értékeket, míg az index a mélypontjait a nagyobb gazdasági visszaesések, a nemzetközi vagy a hazai gazdasági környezet bizonytalanságai idején érte el - fűzte hozzá a főosztályvezető.

A versenytársak, a beszállítók helyzete, a vállalati hitelforrások és a banki szolgáltatások minősége, fontossága a kkv-k  szempontjából közepes jelentőségű, míg az uniós források elérhetősége és a munkaerőpiac változásai a legkevésbé meghatározó tényezők. Az elért eredmények arra is rávilágítottak, hogy néhány negyedévtől eltekintve a fogyasztói és a kkv bizalmi indexek gyakorlatilag együtt mozognak, historikusan nézve a mutatók alakulását - emelte ki Németh László.

A mutató tavalyi utolsó negyedéves alakulásában szerepet játszott, hogy minden ágazatban és méretkategóriában csökkent a kis- és közepes cégek bizalma, de a bizalom nagyarányú esése a kereskedelmi cégek, illetve a középvállalkozások esetében figyelhető meg - mutatott rá a főosztályvezető.

Németh László kiemelte: a vállalkozás méretével arányosan a beruházások elindítására való szándék is erősödik. A kisebb méretű kkv-k úgy vélik, hogy nehezebben jutnak uniós forrásokhoz, míg a nagyobb vállalatok könnyebben férnek hozzá - fűzte hozzá.

Kérdésre elmondta: a megkérdezett kis- és közepes vállalkozások 30 százaléka gondolkodik azon, hogy hitelt vesz fel, a kkv-k 80 százaléka elégedett a bankjával. 

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra