K&H: csökkent a béren kívüli juttatást tervező kkv-k aránya

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: cafetéria, béren kívüli juttatások


A kis- és középvállalkozások (kkv) csaknem kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit a következő egy évben, az év eleji átmeneti javulás után az idei második fél évben folytatódott a csökkenő trend, amellyel újabb mélypontot ért el a cafeteriát tervező cégek aránya - derül ki a K&H kkv-bizalmi index adataiból.

Az új cafeteria-rendszer tervének tavaszi bejelentésekor készült felmérés eredménye szerint a következő egy évben a kkv-k 37 százaléka kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, ami az elmúlt tizenkét év legalacsonyabb aránya - ismertette a K&H az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Az adótörvények módosítása miatt a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria-rendszerüket. Az első helyen továbbra is az Erzsébet-utalvány, a másodikon pedig a munkába járás költségeinek térítése áll, de mindkét elem népszerűsége jelentősen visszaesett, 25-ről 18 százalékra, illetve 18-ról 10 százalékra.

A pénzbeli jutalom a harmadik helyre lépett elő a juttatások között. A közlemény szerint ez összefügg a jövő évi adóváltozásokkal, amelyek szerint évi százezer forintot lehet majd nyújtani a munkavállalónak kedvező adóteherrel, miközben az Erzsébet-utalvány és a közlekedési hozzájárulás kikerül a béren kívüli juttatások köréből.

A közlekedési költségtérítés népszerűsége gyakorlatilag nyolc éve folyamatosan csökken, 2017-től ráadásul a helyi utazási bérlet - az Erzsébet-utalványhoz hasonlóan - az egyes meghatározott juttatások körébe fog tartozni, 49,98 százalékos közteherrel. Az üzemanyag-támogatás azonban továbbra is béren kívüli juttatás marad, mértéke jövőre 9-ről 15 forintra emelkedik kilométerenként - emelték ki.

A K&H szerint a különböző méretű cégek általában nagyon eltérő arányban alkalmaznak cafeteriát, most azonban viszonylag egységes képet mutat a szektor. A mikrovállalkozások harmada, a kis- és középvállalkozások 40 százaléka kalkulál béren kívüli juttatással.

Régiós szinten viszont jelentős az eltérés. Nyugat-Dunántúlon a legkedvezőbb a helyzet, itt a cégek több mint fele, 53 százaléka tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ezzel szemben a fővárosban dolgozóknak 30, a Pest megyében dolgozóknak pedig 31 százaléka számíthat ilyen jellegű bérkiegészítésre.

Szektorok szerinti bontásban csak az ipari, építőipari cégek számolnak az átlagnál magasabb arányban, 45 százalékban cafeteriával.

A K&H és a GfK Magyarország 2004 óta készíti a negyedéves kkv-bizalmi index kutatást, 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A legutóbbi felmérés május 24. és június 6. között történt.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra