Kkv-kat segítő informatikai pályázatokat hirdettek meg

Forrás: MTI

Címkék: Kkv


A tájékoztató szerint a pályázaton 110-140 szoftverrel, távközlési technológiával, információs technológiai szolgáltatással foglalkozó magyarországi vállalkozás indulhat, egyenként 5-20 millió forint közötti összegre. Az érdeklődők ez év március 2. és 12. között pályázhatnak a forrásokra, amelyek a projekt 75 százalékát fedezhetik.

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességét javító, összesen 1 milliárd forint értékű informatikai pályázatokat hirdettek meg.
 
A program hivatalos honlapján található információ szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) "Versenyképes IKT szektor fejlesztése" című pályázatra informatikai érdekképviseleti, vagy szakmai szervezet - amely a pályázat előkészítésében is segít - tagjaként jelentkezhetnek a magyar kkv-k.
 
A tájékoztató szerint a pályázaton 110-140 szoftverrel, távközlési technológiával, információs technológiai szolgáltatással foglalkozó magyarországi vállalkozás indulhat, egyenként 5-20 millió forint közötti összegre. Az érdeklődők ez év március 2. és 12. között pályázhatnak a forrásokra, amelyek a projekt 75 százalékát fedezhetik.
 
A nyertes vállalkozások a támogatást innovációs tanácsadás igénybevételére és a nemzetközi piacra lépést támogató marketingtevékenységre is használhatják.
 
A pályázat segíti azt is, hogy az Európai Unió következő hét évet átfogó Horizont 2020 programjára minél több szereplő aktívan felkészüljön.
 
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a pályázattal összefüggésben az MTI-vel közölte: az infokommunikációs iparág számára rendkívül fontos és pozitív jelzés, hogy a jelentős növekedési potenciállal rendelkező hazai kkv-k innovációs segítséget kapnak. Az informatikai vállalkozások üdvözlik a pályázat meghirdetését - tették hozzá.
 
A közlemény idézi Laufer Tamást, az IVSZ elnökét, aki szerint a 2014-2020 közötti, hétéves ciklus egyik legnagyobb feladata, hogy az elmúlt években duplájára emelkedő magyar szoftverexport tovább erősödjön. A digitális gazdaságban, akár egy magyarországi kkv is közvetlenül elérheti az EU 28 tagállamának piacait, amely komoly növekedési lehetőséget rejt magában - fejtette ki az elnök.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra