Komoly áfaváltozások jöhetnek a cégeknek, már most érdemes felkészülni rá

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: Deloitte | Szerző: Deloitte

Címkék: áfa irányelv


Alapjaiban reformálná meg az áfaszabályokat az Európai Bizottság egy javaslatcsomagja, mely a digitális korra való felkészülést és az uniós áfa szabályok korszerűsítését célozza. A tervezett változások több területet érintenének, többek között módosítanák, illetve megszüntetnék a vevői készlet egyszerűsítés jelenlegi rendszerét.

Mi az a vevői készlet? 

A vevői készlet lényege, hogy a vevő olyan készletet tart fenn valamelyik beszállító termékéből, mely felett még nem rendelkezik tulajdonjoggal. Vagyis az eladó úgy tudja továbbítani a készletet egy másik uniós tagállamba egy előre ismert vevő részére, hogy a tulajdonátruházásra majd csak később, egy előre megállapított időpontban kerül sor. Addig az időpontig kizárólag az eladó rendelkezik a készletek felett. 

„Ez a megoldás részben az áfa egyszerűsítése miatt fontos a cégeknek, és az uniós irányelvek alapján minden tagállamban elérhető. A célja az, hogy az eladónak ne kelljen a saját áru mozgatása és későbbi belföldi értékesítése miatt beregisztrálni a célországban áfa szempontból, hanem az értékesítés egyetlen adómentes közösségi tranzakciónak minősüljön az eladó számára a tulajdonátadás időpontjában. Vagyis az ilyen értékesítéssel elsősorban bürokratikus teher alól mentesülnek az érintett vállalkozások.” – mondta Gábor Zoltán, a Deloitte adóosztályának partnere. 

Az eredeti javaslat már 2024-től változásokat vezetne be 

A vevői készlet jelenlegi rendszerét szeretné megreformálni az Európai Bizottság javaslata, amely még nem került elfogadásra és az elmúlt hetekben az Európai Parlament illetékes bizottsága is számos módosító javaslatot fogalmazott meg a fentiekkel kapcsolatban, amely érinti többek között a hatálybalépés elhalasztását is. Ezért egyelőre még bizonytalan, hogy pontosan milyen részletszabályokkal és végső határidőkkel fogadják el a Javaslatot, ugyanakkor az eredeti javaslat az alábbi változásokat eszközölné a vevői készlet terén a további egyszerűsítés érdekében. 

Első lépésként 2024 januárjától bekerülne a hozzáadott értékre kivetett adó (áfa) irányelvébe, hogy a vevői készlet egyszerűsítése 2026-tól teljesen megszűnik. Addig is csak azokra a megállapodásokra lehetne alkalmazni, melyeket 2024 végéig megkötnek a felek. Vagyis a változásra már jövőre el kell kezdeni felkészülni, hiszen januártól csak olyan megállapodásokra lehetne alkalmazni a jelenlegi egyszerűsítést, melyeket még 2024-ben meg is kötnek. 

A mostani modellt váltaná fel második lépésként 2025 januárjától az úgynevezett OSS rendszer, mely lehetővé tenné, hogy az eladók valamennyi határon átnyúló saját termék szállításukat egyszerűsített formában vallhassák be a letelepedésük szerinti országban anélkül, hogy áfa regisztrációs kötelezettségük lenne a célországban az EU-n belüli beszerzés miatt. Ezt lehetne alkalmazni a vevői készlet céljából történő kiszállításokra is. 

Ezen túl a javaslat előírná a kötelező fordított adózás alkalmazását is minden olyan esetben, amikor a célországban az eladó nincs bejegyezve, viszont a vevő rendelkezik adószámmal. Ez a vevői készletek esetében azt jelentené, hogy a tulajdonátadással az eladó szempontjából megjelenne egy értékesítés az adott országban, viszont amennyiben a vevő rendelkezik ott adószámmal, akkor az eladó helyett neki kellene bevallani és megfizetni az áfát.  

„A fenti változások elég jelentősen átalakítanák a vevői készlettel kapcsolatos jelenlegi áfa gyakorlatot, ezért a javaslat elfogadása esetén érdemes az érintett cégeknek felülvizsgálni ezeket a konstrukciókat. Érdemes végiggondolni azt, hogy 2026-ig megéri-e alkalmazni a jelenlegi megoldást, illetve a mielőbbi átállás érdekében az új rendszerben rejlő potenciális előnyöket megvizsgálva felkészülni az új szabályra” – tette hozzá Suda Richárd, a Deloitte adóosztályának menedzsere. 

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra