Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a távközlési adó miatt

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: távközlési adó


Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán a 2010-ben bevezetett távközlési különadó miatt - közölte pénteken az EU luxembourgi székhelyű igazságszolgáltatási intézménye.

Korábban a bolti kiskereskedelmi tevékenységre kivetett különadóval kapcsolatban érkezett beadvány az Európai Bírósághoz - úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás keretében -, így ez most már a második magyar válságadó, amelynek uniós joggal való összhangját az Európai Bíróság vizsgálni fogja.

Az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló uniós irányelv lehetővé teszi, hogy a távközlési szektorban működő vállalkozások számára igazgatási díj fizetését írják elő, de abból csak a nemzeti telekommunikációs szabályozó hatóság tevékenységét lehet finanszírozni, mégpedig a szabályozási és engedélyezési rendszer fenntartásával, illetve a távközlési tevékenység végzéséhez kapcsolódó használati jogok megadásával összefüggésben.

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye álláspontja szerint a Magyarországon a távközlési vállalkozásokra kivetett különadó valójában olyan igazgatási díjnak minősül, amely – az irányelv előírásaival ellentétben – nem a szabályozási és engedélyezési rendszerhez kapcsolódó költségek fedezésére, hanem a központi költségvetés bevételeinek növelésére szolgál.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a távközlési szektorra csak a valamennyi gazdasági ágazatot egységesen érintő adó - például társasági adó -, illetve az említett igazgatási díj vethető ki, a kizárólag ezen ágazatot sújtó különadó azonban nem.

Magyarországon 2010-ben a költségvetés egyensúlyának javítása érdekében különadót vetettek ki többek között a távközlési tevékenységet folytató vállalkozásokra. Az adó alapja a vállalkozások éves nettó árbevétele, mértéke az 500 millió forintot meg nem haladó árbevétel után 0 százalék, az 500 millió és az 5 milliárd forint közötti részre 4,5 százalék, az 5 milliárd forintot meghaladó része után pedig 6,5 százalék.

Az Európai Bizottság az idén júniusban figyelmeztette hivatalosan Magyarországot a távközlési szektor 2010-ben hozott különadója, illetve a különleges kiskereskedelmi adók ügyében.

A brüsszeli szóvivő akkori magyarázata szerint a hivatalos figyelmeztetés valójában még nem jelentette a kötelezettségszegési eljárás megindítását, hanem pusztán azt, hogy további tájékoztatást kérnek a magyar kormánytól. "Két hónapot adtunk arra, hogy további tájékoztatást adjanak ezekről az adókról. Ha még annak nyomán is aggályaink lesznek, akkor majd megindítjuk a kötelezettségszegési eljárást" - fogalmazott a szóvivő júniusban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium akkor azt közölte, hogy Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a törvényt, mivel a kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság által vitatott magyar jogszabályhelyek teljes mértékben megfelelnek a közösségi jognak. Azt is hangsúlyozták: Magyarország kész arra, hogy álláspontját a kötelezettségszegési eljárásokban az Európai  Bíróság előtt is megvédje.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra