Lassú konszolidáció a cégvilágban

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Kkv


Minden korábbinál több, 10 722 céget törölt a cégbíróság 2014 harmadik negyedévében Magyarországon, ez az előző negyedévi 10 174-nél 5 százalékkal, míg az egy évvel korábbi 8058-nél 33 százalékkal több. Az emelkedő trend konszolidációs folyamatot mutat - vélik az adatokat közzétevő céginformációs szolgáltató Optennél.

A cég hétfői közleménye idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezetőjét, aki elmondta: a megszűnési arány továbbra is emelkedik, ami az előzményeket is figyelembe véve azt jelenti, hogy a trend kitart még egy darabig. Az igazgató szerint a mostani helyzet sokkal inkább hasonlít egy lassú konszolidációs folyamatra, mint a válság idején tapasztalt felszámolási hullámra. Akkor ugyanis a megszűnő cégek zöme felszámolási eljárás végeredményeként szűnt meg, mára azonban ezeknek az eljárásoknak az aránya 40 százalék alá csökkent. 
 
Az összevetés kissé csalóka, hiszen időközben bevezették a kényszertörlés intézményét, ám ezzel együtt is tetten érhető a javulás: a cégek egyre kisebb hányada "dől be" a szó klasszikus értelmében - hívta fel rá a figyelmet összefoglalójában az Opten. Egyre több gazdasági társaság szűnik meg úgy, hogy a tulajdonosok a piaci helyzet felmérése után beszüntetik a cég tevékenységét. Tudni kell, hogy a rendkívül szétaprózott tőkeszerkezet és a kényszervállalkozások miatt a folyamat elkerülhetetlen. A hatékonyságnak és a méretgazdaságosságnak teret kell nyernie a magyar gazdaságban, ahol kétszer annyi cég működik, mint Ausztriában - mondja Tóth Tamás.
 
Ugyancsak a konszolidáció jele az Opten szerint, hogy a megszűnt cégeket nem pótolják újak, ami még 2012-ben is jellemző volt a magyar cégvilágra. 2014 harmadik negyedévében már csak 6408 új vállalkozást jegyzett be a cégbíróság, azaz több mint 4300-zal kevesebbet, mint amennyi megszűnt. Vagyis némiképp háttérbe szorult a gyakorlat, miszerint a bedőlt cégek vezetői azonnal új társaságot alapítanak, hogy a korlátolt felelősség mögé bújva onnan folytassák másoknak kárt okozó tevékenységüket - mutat rá a közlemény.
 
Az Opten az eddig közzétett adatok, illetve az közelmúlt trendje alapján az év végére is növekvő fluktuációs értéket vár, amit nagyobb mértékben fog befolyásolni a megszűnő cégek számának várható további emelkedése.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra