Lezárult az szja-bevallási időszak

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: e-szja


A NAV által készített bevallás a kifizetői adatokat tartalmazza, amely már csak önellenőrzéssel vagy javítással módosítható. Aki például nem nyilatkozott időben munkáltatójának a családi vagy az első házas kedvezményről, az csak úgy kapja meg a neki járó kedvezmény összegét, ha önellenőrzést nyújt be.

Több mint 430 ezren módosítás nélkül fogadták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) által készített szja-bevallás tervezetet - közölte  a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára
 
Tállai András hozzátette: idén először, a NAV kérés nélkül mintegy 3,8 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége mától hivatalos bevallásnak minősül. Idén az szja-bevallási korszak véget ért, a lakosság jelentős része mentesült a leglényegesebb és legbonyolultabb adminisztrációs kötelezettségétől, a bevallás-kitöltéstől. Jól vizsgázott 
az e-szja, mintegy 600 ezren küldték el az új rendszert felhasználva a bevallásukat - mondta. 
    
Tájékoztatott arról is, hogy a NAV által készített bevallás a kifizetői adatokat tartalmazza, amely már csak önellenőrzéssel vagy javítással módosítható. Aki például nem nyilatkozott időben munkáltatójának a családi vagy az első házas kedvezményről, az csak úgy kapja meg a neki járó kedvezmény összegét, ha önellenőrzést nyújt be. Továbbra is a magánszemély felelőssége, hogy jövedelméről precíz bevallás készüljön, és abból ne hiányozzék semmi, ezért annak, aki például ingatlan bérbeadásból szerzett jövedelmet, és nem módosította a tervezetét, mihamarabb érdemes elkészíteni az önellenőrzést. Az e-szja programja ebben is segít, hiszen csak az érintett, hiányzó sorokat kell kitölteni - közölte.

Az e-szja rendszerén keresztül mintegy 160 ezren módosították, egészítették ki a bevallásukat. Az e-szja felületet 1,7 millióan keresték fel. Az utolsó napon 40 ezren küldték meg az e-szja program segítségével a tervezetüket.  

Az államtitkár elmondta, hogy május 19-ig 848 ezer bevallás a postán keresztül, 778 ezer pedig elektronikusan érkezett. A visszajelzések szerint a kitöltésben rendkívül sokat segített az a 852 ezer postán kiküldött bevallási tervezet is, amelyekről csak át kellett másolni az adatokat a bevallásba, vagy csak a személyre szabott mellékletet kellett kitöltve visszaküldeni. A munkáltatóktól 660 ezer magánszemély bevallását várják. A papír alapon érkezett bevallások feldolgozása folyamatban van, az elmúlt napokban feladottak még meg se érkeztek a hivatalhoz - tette hozzá.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra